»» ««

Év előttünk, év utánunk

Egyéb

Lassacskán búcsúzunk 2010-től, ami nem kevés emlékezetes pillanatot tartogatott a számunkra.

Érdekes lenne összegezni, nagyjából hány merülést abszolválhattak a divecenter.hu olvasói összesen ebben az évben. (Ráadásul még ott vannak a szilvesztert is merüléssel ünneplők...) Válság ide vagy oda, biztosan szép nagy szám lenne. Ha azt is tudhatnánk, hogy oszlottak meg, akkor biztos sok-sok egyiptomi, nagy számú adriai és irigylendően nagy élményeket tartogató egzotikus merülésekről egyaránt bőven tudhatnánk. Igyekszünk figyelni a változásokat, tendenciákat, az utóbbi évek eltolódása a szafarik irányába egyértelmű a Vörös-tengeren, míg Indonéziának egyre több régiója lesz kedvence a magyar búvároknak is. Nincs mese, szerencsések vagyunk, amiért könnyen megszervezhető ma már egy ilyen út is, feltéve, hogy meg tudjuk teremteni a hátterét.

Persze igyekeztünk mi is hozzátenni a magunkét ahhoz, hogy a búvárkodás szerelmesei akkor se unatkozzanak, amikor itthon vannak. A már megszokottá vált havi fotós verseny (már csak egyet kell aludni az éves összetett eredményéhez!) mellett 2010-ben igazán jól sikerült fotós szafarit szervezhettünk Egyiptomba- jövőre is tervezünk ilyet, ha nem szeretne valaki lemaradni, keressen minket. Nem feledkezhetünk meg a nálunk teljesen új, többeket megmozgató fél perces videós versenyről, aminek a tapasztalatait közösen vonjuk majd le, de a verseny mindenképpen folytatódik.

Mindig szívesen ejtünk szót a honlapunkon aktív törzsgárdáról, akik közül szép számmal ma már igazi barátaink. A DC-s közösség jól ismert arcai közül sokan túráznak, búvárkodnak együtt, és Szalkszentmártonban is remekül sikerült rendezvényeken bulizhattak azok, akik korábban esetleg csak fórumról ismerték egymást. Öröm a számunkra, hogy sikerült olyan vidám, és egyre bővülő csapatot összekovácsolni, akik jól érzik magukat együtt. Talán természetes folyamat is, hogy a sok elidegenedésről szóló jóslat ellenére, a nicknevek mögött rejtőző emberek valódi barátokat keresnek- és találnak. Ehhez mi továbbra is hozzátesszük a magunkét, a fórummal és a híradással, és ahova hívnak, oda szívesen megyünk.

A jövő évre vonatkozóan nem szívesen bocsátkoznánk jóslásba. Az tény, hogy mind sokat szeretnénk merülni, aztán majd kiderül, hol és mennyit tudunk. Javaslatunk az, hogy legyetek nyitottak, használjátok ki az új lehetőségeket, Egyiptom határain belül vagy azon jóval túl is. Számos szép pont van a Földközi-tengerben például, ahol érdemes pár napot eltölteni és merülni, e sorok íróját még évtizednyi búvármúlt után is meg tudta lepni egy olyan roncs, mint a Zenobia. Szóval bármennyire közhely, igaz, hogy a Földünk 70 százalékát borító tenger még rengeteg érdekességet tartogat mindannyiunk számára. Aki pedig szép helyeken jár, ossza meg velünk élményeit, képeit, hogy egy kicsit mind vele együtt élhessük át a kalandot.

Ennek reményében kívánunk minden kedves olvasónknak boldog új évet!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 27. Garfield33 2011 jan 02. 23:33  
Hozzád - bizonyos összetevők híján - csak a véres koktélt...   :-)
 26. Darth-Digilog 2011 jan 02. 23:01  
Nekem úgy tűnt mint egy véres agy koktél. Azt még el is tudnám hozzád képzelni! :-)
 25. OG-Lee 2011 jan 02. 22:59  
meg tű és erős pista...
 24. Garfield33 2011 jan 02. 22:17  
Nem tom, de korbács meg fűrész legyen benne!
 23. OG-Lee 2011 jan 02. 22:11  
Majd egyszer megitatjuk valahol. Új videós avatása hogy nézzen ki?
A további 22 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Cannon Reef (Sha´ab Bagul, Little Italy)

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés