»» ««

A tettes ismeretlen

Környezetvédelem

Beszakadt, gazdátlan hálók és csapdák áldozatává válik sok élőlény Kanadában is.

A sziklákba akadva, vagy viharok miatt beszakadó kereskedelmi célú halászhálók és csapdák azután is "teszik a dolgukat", miután a gazdáik már rég lemondtak róluk. Számolatlanul ejtik el az állatokat, és ez manapság már igencsak kritikus problémává vált. A kanadai British Columbiában ennek igazolására a környezetvédelmi minisztérium csapata szonárral vizsgált meg egy 5,5 négyzetkilométeres területet, és nem kevesebb mint 1829 gazdátlan rákcsapdát számoltak össze. Ezek időnként nem valami probléma vagy baleset miatt kerülnek a víz alá, hanem egyszerűen túl rövid kötéllel dobják őket a tengerbe a hajók fedélzetéről.

Februárban ezekből a halászati eszközökből 218-at emeltek ki a vízből, és egy hatalmas hálót is eltávolítottak a Pender Island közeléből a búvárok. A 218 rákcsapdát megvizsgálták, 189-et az előírásoknak megfelelő gyorsabban lebomló kötelek erősítettek össze, ezek néhány hónap után szétesnek. Ám addig is megreked bennük néhány állat, most közel száz rákot találtak bennük. És a víz alatt maradó több, mint 1600 csapdának ki tudja mennyi áldozata lehet még. Nem beszélve a többi gazdátlan eszközről, amelyek valahol a víz mélyén sodródnak.

A kanadai szakemberek tudják jól, még csak az út elején járnak a probléma kezelésében, főleg, ha a határ túloldalán levő amerikaiakéhoz hasonlítják az eredményeiket. Az Egyesült Államokban ugyanis az északnyugati partszakasz megtisztítására 4,6 millió dollárt szántak, összesen 3859 hálót távolítottak el (ezek összterülete elérte a 225 hektárt!) a Puget Soundból. Ezeknek a hálóknak a jelentős része az állatok számára gyakorlatilag láthatatlan műanyagból készült. A helyi szakemberek bizakodnak benne, hogy ezzel sokat tettek az élővilágért, néhány faj állománya ugyanis jelentősen csökkent, és minden veszteség nagyobb veszélybe sodorja őket. A munka pedig nem állhat meg, mert a kanadai határ közvetlen közelében még nagyjából ezer kiemelésre váró háló van odalenn. Cselekedni kell, mert a hálók elég sajátos módon ejtik el áldozataikat: amikor egy kisebb hal beleakad és vergődni kezd, az odavonzza a nagyobb ragadozókat, akik szintén csapdába esnek, és így tovább. A 3859 háló vizsgálata alapján úgy becsülik a szakemberek, hogy ezek 1210 tengeri emlős, 21.364 madár, 67.877 hal és 2,2 millió gerinctelen megöléséért felelősek. Mivel ezek a hálók nem tűnnek el, nem bomlanak le, a hatóságok azt kérik a halászoktól, hogy a beszakadást a hely megjelölésével ők maguk is jelentsék.

Létezik egy éjjel-nappal hívható szám, ahol be lehet jelenteni a hálóba gabalyodott tengeri emlősöket. Nem egy példa akadt arra, hogy akár még bálnákat is ki kell szabadítani. Ám ez roppant veszélyes feladat, speciális csapat kell hozzá, viszont az öröm sem akármekkora, amikor sikerül megmenteni egy hatalmas tengeri emlőst. A tengeri emlősök egyébként más módon is veszélyeztetve vannak. Amikor 2009-ben két élettelen ámbráscetet találtak Kalifornia egy partszakaszán, felboncolták őket, és különféle műanyag hulladékokat találtak bennük. Sajnos nem kell sok ezekből az anyagokból, hogy végzetes következményekkel járjon az állatokra. A nyugati parti államok ezért közösen dolgoznak ki programok a hulladékok kezelésére. Az élőlények mellett a hajók és a búvárok is ki vannak téve a sodródó, beszakadt hálók okozta veszélynek, így aztán mindenki számára közös érdek lenne ennek a problémának a megoldása.

[ canada.com nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Carnatic Wreck

Egypt, Red Sea

4/7 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelymantarája teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés