»» ««

A tűzhal nem ennivaló

Egyéb

Az egész karib-tengeri térséget lázba hozó tűzhalinvázióra nem mindenhol megoldás az elfogyasztásuk.

Amikor először felbukkantak Florida közelében a halivadékokat pusztító falánk ragadozók, még nem sejtették, hogy pár év alatt gyakorlatilag minden sziget mellett fel fognak bukkani a tűzhalak. Az invazív fajnak nincs errefelé természetes ellensége, préda viszont annál több akad, tehát mindenhol elszaporodtak. Ezek után szinte mindenhol megpróbáltak tenni valamit a jelenség ellen: eleinte csak azt kérték a búvárokat, hogy jelentsék a találkozást a tűzhalakkal, később aztán tűzhalfogó-versenyekkel próbálkoztak, illetve különféle ínyenc fogásokhoz használták a hal húsát. Ez utóbbi arra lehetett volna jó, hogy a kereslet növekedése miatt a halászok is lelkesebben fogták volna a tüskés ragadozókat.

Sajnos a dolog mégsem megy mindenhol ilyen simán. A Holland Antillákhoz tartozó St. Marteen szigetén is szerették volna az étlapokra felvetetni a sok bajt okozó tűzhalakat, de mielőtt bármit tettek volna, először is mintát vettek a halak húsából. A kutatókat elszomorította az eredmény, ugyanis a hús túl sok, az emberre is mérgező ciguatoxint tartalmazott. Ezt az anyagot algák állítják elő, az ezt fogyasztó halakba is bekerül, majd a ragadozók a növényevő halak megevésével válnak mérgezővé. A tápláléklánc csúcsán levő ragadozókban komoly mennyiség halmozódhat fel. Sajnos a ciguatoxinra a főzés sincs hatással, jelenleg is minden évben több tízezer ember szenved mérgezést világszerte tengeri halak fogyasztása miatt. (A mérgezés kezdeti tünetei: hirtelen émelygés, hányás, gyomor-bélrendszeri fájdalmak.)

Ezek után St. Marteen illetékesei feladták a tűzhal-csemege népszerűsítésének tervét, amivel talán csökkenthető lett volna ezeknek az állatoknak a száma a sziget korallzátonyain. Mindenesetre az jó pont, hogy még az éttermekbe szállítás előtt kezdtek vizsgálódni. Más karib-tengeri térségekben azért számíthat ehetőnek a tűzhal, mert ott nem mérgező a húsuk, mert más némileg fajok élnek a zátonyokon.

[ UnderwaterTimes ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Malahy

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágdelfin legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés