»» ««

Búvárcsomag mizéria

Egyéb

Lassan szappanoperára emlékeztet az, ahogy újra és újra előkerül a búvárpoggyász szállításának a kérdése a chartereken. Pedig a szabályzat egyértelmű.

Jó ideje (több, mint egy éve) volt, hogy futottunk egy kört a Travel Service légitársaságnál a búvárpoggyász szállítási feltételeinek tisztázása kapcsán. A probléma onnan indult, hogy akkor is be akarták szedni az útirányonként 40 eurós pótdíjat, amikor a poggyász alatta maradt az engedélyezett 20 kg-os határnak. Természetesen diszkriminatív megkülönböztetni az ugyanúgy súlyhatárba eső poggyászokat, attól függően hogy búváruszonyt vagy plüsstevét szállítunk benne, szerencsére ebben az érintett Travel Service is egyetértett velünk, és a nekünk eljuttatott angol nyelvű állásfoglalásban is egyértelműsítette: ilyen esetben nem kell pótdíjat fizetni.

Ám szemmel láthatóan ez nem egyértelmű mindenki számára, a napokban búvártársainktól kaptuk az alábbi történetet:
Elmúlt év decemberében Sharmból repültek haza, és mivel minimálisan átlépték a súlyhatárt, a csomagból ki kellett venniük néhány otthonra szánt ajándéktárgyakat. Ezután már a megengedett 20 kiló alatt maradt a csomag. A meglepetés ekkor jött, amikor ki akartak vetni rájuk a 40 eurós felárat, mert a csomagban búvárfelszerelés is volt. Búvártársunk hivatkozva a fentiekre tiltakozott, és az ismert magyar utazási iroda telepített képviselőjéhez fordult, aki meglepetésére szintén azt mondta: fizessen, mert a Travel Service ezt írja elő.

A búvárok végül hosszas viták után hazajutottak ugyan, de egyikük nem hagyta annyiban a kérdést, és közvetlenül a magyar utazási irodához fordult. Panaszára azt a választ kapta, hogy Egyiptomban mindenki helyesen járt el az üzletszabályzat értelmében, még a Travel Service weboldalát is belinkelték. Sajnos az utazási iroda által linkelt tájékoztató oldal (jelenleg) nem tartalmazza a teljes szabályzat szövegét, de a Travel Service oldalán szintén elérhető hivatalos, jogilag érvényes és mindenre választ adó aktuális üzletszabályzat viszont igen:

"8.4.3 Sporteszközök, sportfelszerelések szállítása esetében: 40,- EUR vagy 12.500,-

Nem kell extra díjat fizetni a búvárfelszerelésreSzállítható sportfelszerelések: kerékpár, síléc, snowboard, búvárfelszerelés (búvárruha, snorkel, uszony, búvármaszk), ejtőernyő, golf felszerelés, surfdeszka, horgászbot - 1 szett / utas. Sporteszközök, sportfelszerelések szállítása esetén a fent megjelölt díjat a légitársaság minden esetben felszámítja, kivéve, ha a szállítani kívánt poggyászt és a sporteszközt egy poggyászként szállítja az utas és azok együttes súlya nem haladja meg a maximálisan megengedett súlyhatárt."

A mi megítélésünk (illetve a Travel Service korábbi állásfoglalása) szerint a vastagított részben foglalt kivétel a döntő és egyértelműen fogalmaz. Ha valaki egy táskát ad fel, benne a búvárcuccaival (is), és ez nincs 20 kg, akkor pótdíjat felszámítani nem lehet.
Roppant sajnálatos, hogy sem a telepített idegenvezető, de még az utazási iroda hazai illetékese sincs tisztában a vonatkozó szabályzattal, de még arra sem vették a fáradságot hogy többszöri kérés után elolvassák az üzletszabályzatot, emiatt saját magukat cáfolták a szabályzatra való hivatkozással.

Természetesen írásunk megjelenése előtt megkerestük az érintett utazási irodát, ahonnan annak Cégvezetőjétől kaptunk válasz. A levélben annak ellenére, hogy felhívtuk figyelmüket az említett kitételre (sőt idéztük), továbbra is hibásan hivatkoznak az üzletszabályzatra, és kitartanak amellett, hogy alkalmazottaik helyesen jártak el. Az esetről értesítettük a Travel Service légitársaságot is, és kértük, hogy adjon ki a partnerei számára egy körlevelet az Üzletszabályzatról, valamint hogy egészítség ki a weboldaluk tájékoztató részét a szabályzat teljes szövegével, így a fenti számunkra húsba vágó kivétellel is.
(update: cikkünk megjelenése után érkezett a levél a Travel Service-től, hogy a fenti kéréseinknek eleget tesznek. Köszönjük nekik ezt a figyelmességet!)

Mi hát a megoldás? Javasoljuk, hogy a fent belinkelt, Travel Service által kiállított angol nyelvű igazolást kinyomtatva minden búvár tartsa magánál hasonló esetekre. Sajnos a jelek arra utalnak, hogy a sok folyamatos reklamáció ellenére mindig akad olyan ember, aki saját kedve szerint értelmezi a szabályokat, és még az utazási irodák alkamazottai sincsenek tisztában az utasaikra és önmagukra vonatkozó szabályzatokkal.
Amennyiben valakivel a fentiek ellenére megfizettetnék a pótdíjat, kérjen róla elismervényt, igazolást amiből egyértelműen derüljön ki, hogy nem túlsúly hanem a búvárfelszerelése miatt fizetett, és itthon a repülőtársasággal és az utazási irodával egyaránt felvéve a kapcsolatot próbáljon meg intézkedni.
Nem biztos, hogy könnyű dolga lesz, de talán ha elég sokan jelzik a jogos panaszukat, egyszer csak eljutunk oda, hogy mindenki megérti a leírt szabályokat és annak értelmében is cselekszik.

Az eset azért is különösen bosszantó, mert a búvárok világában mindenki próbál erőfeszítéseket tenni, könnyebb felszerelésekre cserélni a régieket, kényelmes guruló táskák helyett cipekedik, lassan mindent otthon hagyunk a táskából a búvárfelszerelése kevéért, és hogy beleférjünk az egyre szigorúbb súlykeretbe, ám úgy látszik ez sem elég.
Valóban jó üzletpolitika a mai világban egy fizetőképes, és jelentős számú utazó réteg életének nehezítése vagy csak bizonyos utazási iIrodákat nem érint a recesszió? Tényleg nem számít nekik, ha heti százas nagyságrendű utazó esetleg elkezd gondolkozni bécsi vagy szlovákiai induláson az ottani utazási irodák használatával?
Nem különleges elbánásról álmodunk, csupán az érvényes szabályzat szerint szeretnénk utazni.
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 40. hopposztkopp 2012 feb 04. 09:10  
Alaposan mellément. Egy fia néger sincs itt. Ez itt a kis herceg, látogatóban. Nálunk Serényfalván. ☻
 39. elche 2012 feb 03. 17:29  
Ki akartál szaladni egy Buducsnoszt-meccsre?:)
 38. pygmy 2012 feb 03. 16:57  
Hja, én egy podgoricai járattal szemezgettem... marad az autó:)
 37. diet 2012 feb 03. 16:51  
Nem vagyok oda a lusta négerekért
 36. hopposztkopp 2012 feb 03. 16:41  
ő lekésett egy malév gépet.  Téged hol felejtettek?
A további 35 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

East Of Eden (island #7)

Thailand

1/2 db alapján:unalmas(átlag: 3) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés