»» ««

Sok tó tűnt el Kínában

Környezetvédelem

Összesen 243, egy négyzetkilométernél nagyobb területű tó tűnt el Kínában az elmúlt 50 évben.

A nankingi földrajzi és belvíztani intézet által készített kutatás megállapítja, hogy e vízterület hiánya, a változás jelentős hatással van a természeti környezetre, az állat- és növényvilágra.

Az intézet munkatársai 2007-ben távérzékelők alkalmazásával megkezdték a 10 négyzetkilométernél nagyobb tavak feltérképezését, elhelyezkedésük és vízállományuk megfigyelését. A felmérésből kiviláglik, hogy az északi és északnyugati országrészben folyamatosan csökken a tavak vízszintje, míg a kelet-kínai területeken az eutrofizáció, vagyis a növények elszaporodása - például az algásodás - vált jellemzővé.

A Tibeti fennsíkon a tavak állapotát a szakemberek ingadozónak találták, míg a délnyugat-kínai Jünnan-Kujcsou (Yunnan-Guizhou) fennsík területén az álló vizek minőségében és a környező élővilág állapotában tapasztaltak romlást. Ennek okát a túlzott mértékű halászatban, esetenként a tavak, illetve a folyók és tavak közti kapcsolat hiányában látják. A biológiai környezetre az idegen fajok megjelenése is káros hatással van. A Jünnan tartományi Tiencsi-tóban (Dianchi) például a vízi növényeknek mindössze 19 faját észlelték most, míg az 1950-es években több mint 100 faj élt benne. Egy másik kutatás megállapította, hogy a Jangce folyó vízgyűjtő medencéjében ugyancsak fogyóban vannak a tavak. Az elmúlt 30 évben 96, egy négyzetkilométernél nagyobb vízfelületű tó tűnt el.

A tendencia miatt aggódók - köztük Természetvédelmi Világalap (WWF), amely a Jangce menti kutatásban is közreműködött - azt remélik, hogy a kutatási eredményeket kiegészítő javaslatok meghallgatásra találnak, és országban nagyobb figyelmet kap a tavak kímélő használata és védelme.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Umm Gamar

Egypt, Red Sea

6/13 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.4) átlagos nehézségű
max: 36m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal teknős delfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés