»» ««

Men in Black

Felszerelések

Ha én felszerelésgyártó lennék, a feketén és a kéken kívül tartanék még pár színt a palettán...

Az ember nem feltétlenül kapkod minden merülési lehetőség után, ha a víz sem túl meleg, és a helyek sem ígérkeznek annyira látványosnak. Egy tengerre néző teraszon mindenképpen jól telik az idő, és legalább lehet fotózgatni. Lenn a strandon épp két csónakkal készültek kifutni a nálam lelkesebb búvárok, elővettem a gépem, csináltam pár fotót. Aztán szokás szerint egy árnyékosabb részre húzódva gyorsan végigpörgettem a képeket, és hirtelen feltűnt valami: a színek. Pontosabban azok hiánya.

Nem, a gépemnek semmi baja sem volt. Errefelé a búvárok a rövid hajóutak miatt neoprénbe öltözve pattantak a hajóba, és a képeimen gyakorlatilag két tucatnyi fekete folt bukkant fel. Pár emberen egy tenyérnyi piros díszítés látható (nagy előnye ennek, hogy pár méter alatt szép szürke lesz belőle...), aztán van még némi sötétkék, és ennyi. Emlékszem, egyetlen búvár volt a hajón a merüléseink során, akinek egy kis sárga is jutott a csuklyán, víz alatt is méterekről megismertem, pedig soha nem merültem vele korábban.

Valamiért roppantul félnek mostanában a gyártók a színes búvárruháktól. A technológia bizonyára nem akadály, tehát máshol kell keresni az okokat. Nekem egy jó érvem máris van a színekre: a fekete-kék színű felszereléseket igencsak nehéz kiszúrni, ha a búvár elsodródik a hajótól. Tudom, illendő egy jelzóbóját vinni magunkkal, de gyanítom, nincs minden búvárnál ilyen. Elsodródni pedig bárhol lehet- még ha nem is mind veszélyes helyzet, nem mindegy, hogy 3 vagy 30 percen át keres valakit a hajó. Én pont ezért tartottam jó ötletnek az egy időben nagyon jellemző sárga vagy narancssárga csíkos csuklyákat. Az egysíkú ellen szerintem az is ellenérv, hogy hébe-hóba összecserélődnek az egy kaptafára készült ruhák- én már láttam ilyet.

Ez persze nem túl gyakori, az viszont szerintem kifejezetten jellemző, hogy az emberek egy része 40-50 ezer forintért nem a fekete-szürke és kék-fekete "választékból" szeretné kiválasztani álmai ruháját, hanem színes neoprénre vágyik. Legyen benne egy kis rózsaszín, egy kis sárga, egy kis piros... Uszonyokból pár gyártó például már kínál nagyobb színválasztékot, és nem egy embert (elsősorban hölgyeket) ismerek, akik lelkesen válogatnának a szemrevaló cuccok között. Ez szerintem így normális. Igazság szerint a gondolatmenetemben sincs semmi forradalmi, én ezt már évekkel ezelőtt hangoztattam. Ami számomra meglepőbb az az, hogy a változás a piacon ehhez képest minimális, a ruhák terén csak pár színesebb díszítéssel ellátott modellt ismerek. Nem gondoltam, hogy ma, 2012-ben még mindent elsöpör a fekete. Hihetetlen, hogy a hobbink egyáltalán nem olcsó, a felszerelésekből évre évről dobnak piacra újabbakat a nagy gyártók, de a színekre nem nagyon terjed ki a fejlesztők figyelme.

Néhány rutinosabb búvár még rá is játszik a dologra azzal, hogy némileg csúfondárosan tekint a színes felszerelésekre, és hangoztatja, hogy "a búvár színe a fekete". Fűzhetnék ehhez bölcs vagy csipkelődő kommentárt, de felesleges. Mindenki abban hisz, amiben akar, és ez az én esetemben annyi, hogy az egyéni ízlésről, saját kedvtelésünkről szóló búvárkodásban ugyan hadd válasszon mindenki olyan színű felszerelést, amilyet akar. Már persze ha van miből... Addig is én készíthetem a "látványos" felszíni képeket a sok feketeruhásról. Szó se róla, ezeknek is van hangulata. Nem pont olyan felszabadult, vidám és izgalmas mint amilyen számomra a búvárkodás, hanem egy kicsit másféle. Nem is tudom, miért rágódom ezen a témán, hiszen a búvárkodás kicsit sem szól a felszerelésekről, mit számít az, hogy a pénzünkért cserébe a választási lehetőségünk minimális.

Vagy mégis számítana valamit?...

GR


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 45. vizidino 2012 jún 12. 10:43  
Ez meg Üröm felé van:
 
 44. nlq 2012 jún 12. 07:03  
azért kéretik ovatosan bánni a helo kitty divatozassal, mert aztan ilyen förmedvenyek szuletnek...

egyebkent pedig: helopisti


 43. PDIC 2012 jún 07. 15:56  
Beteg világban élünk.... A világ beteg, nem mi.
 42. Garfield33 2012 jún 07. 14:12  
Ha öröklés van, akkor nem jó a nagy létszám.
Amúgy csak a pink uszonyosakat akartam bosszantani.
Nem gondoltam volna meglett, szőrös férfiakról, hogy hellókittisek...
 41. Garfield33 2012 jún 07. 14:10  
Nem köcsög, czicza...
A további 40 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Yenadwak

Indonesia

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés