»» ««

Rekordjavító merülésekbe kezdtek a kínaiak

Egyéb

Hatezer méter alá merült Kína Csiaolung (Jiaolong) nevű merülőkabinja a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-ároknál.

A merülési kísérletsorozat helyi idő szerint június 15-én délelőtt kilenc, magyar idő szerint hajnali háromkor kezdődött, miután az eseményt egy trópusi vihar miatt néhány nappal elhalasztották. A Csiaolung először 5000 méterre, majd három órával később 6000 méterre jutott. A jelentések szerint a fő fedélzeti kommunikációs rendszer meghibásodott, de a tartalék működött. A merülőkabin megvált a fenéksúlyától, és a vízfelszín irányába tartott. A visszatéréshez körülbelül három órára van szüksége. A kabin három búvárral a következő napokban összesen hat alkalommal egyre mélyebbre merül majd, és a tervek szerint az ötödik és a hatodik merüléssel célozzák meg a 7000 métert.

Mivel a Csiaolung merülési teljesítménye az időjárási és tengeri körülményektől függ, a szakemberek sok bizonytalansági tényezővel számolnak. A merülés biztonsági okokból csak nappal hajtható végre, négyes erejűnél nem nagyobb szél és legfeljebb hármas erősségű hullámzás esetén. Egy-egy merülés 8-12 óráig át tart.

A merülőkabin tavaly júliusban 5188 métert teljesített. Az akkori cél az volt, hogy a korábbi technikai átalakítások után teszteljék funkcióit és teljesítményét ötezer méteres mélység alatt. A Csiaolung 2010 nyarán a Dél-kínai-tengeren 17 alkalommal merült, a legmélyebbre akkor, amikor 3759 méterre jutott. A korabeli híradásokból kiderült, hogy a szerkezet fénykép- és videofelvételeket is küldött a bázisra, továbbá hogy egy meg nem nevezett helyen robotkar segítségével kitűzték a kínai nemzeti zászlót és a legendás sárkánypalota jelét a tengerfenéken.

A kínai kísérletsorozat része annak a központi elhatározásnak, amely a mélytengeri technológiák és felszerelések, merülésre alkalmas eszközök fejlesztését célozza. Az eddigi eredményekkel már lehetővé vált, hogy kínai szakemberek a világ tengerfenék-területeinek 70 százalékán kutatásokat végezzenek. Kínának - más országok mellett - már nemzetközi engedélye van arra, hogy a tengerfenéken, korlátozott területeken nyersanyag- és érckitermelést megalapozó kutatást végezzen. Az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és Japán után Kína az ötödik ország, amely a tengerszint alatt 3500 méternél mélyebbre küldött embert.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 6. medve 2012 jún 25. 11:31  
felelősségtudatból, toleranciából, a másik ember - élőlény - iránti tiszteletből. ha a konfucianizmust, mint létszemléletet nézed, akkor mindezekből megdöbbentően kevés van kínában.
 5. medve 2012 jún 25. 11:29  
nem mondtam, hogy nincs fenn, bár amit egy kínai mond, azt csak akkor hiszem el, ha saját szememmel látom. sőt, inkább még akkor sem.
sokan azt gondolják, ez így van, de sokan nem tudták, hogy már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a sok hamis alkatrész, amit az amerikai légierő gépeibe építettek be... nem beszélve arról, hogy a sok elektromos kütyű már régóta inkább vietnámio és thai, mintesem kínai.
kína egy érdekes ország, hosszabb időt kell ott eltöltened, hogy megértsd a kínai lélek bugyrát. és az, hogy hogyan vélekednek a világról. és nem biztos, hogy boldog leszel, ha ezen túl vagy...
 4. hopposztkopp 2012 jún 18. 09:08  
Erről a Groves nevű amerikai jut eszembe, akinek csak pénzt, teret és embert adtak -szigorúan elszámoltatva - és megalkotott egy olyan rendszert, ami létrehozott egy olyan dolgot ami azelőtt nem is volt. Csak az ideje volt kevés.
Szóval ott Kínában miből is van kevés?
 3. Bunny 2012 jún 18. 01:47  
Az a rakás valami csak fent van ám, hellóka, és az nem megy fel magától. Sokan azt gondolják a kínai ipar az amit a kínai piacon látsz, pedig ami márkás villanyos motyód van az is kínai alkatrészből áll.
 2. medve 2012 jún 18. 00:38  
hát izé, azért erre ne vegyél mérget. kétségtelen, hogy jók PR-ban, és lopnak amennyit csak bírnak, de azért a valós teljesítményekkel gondok vannak. ismerős recept...
A további 1 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Manuelita Coral Garden

Costa Rica, Pacific

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 18m, látótáv: 4-10m

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés