»» ««

Hétezer méteres rekordmélységben

Egyéb

Kína sikerrel teljesítette 7000 méteres mélységi rekordtervét Csiaolung (Jiaolong) nevű merülőkabinjával.

A merülést a Csendes-óceán - illetve a földkéreg - legmélyebb területén, a Mariana-ároknál helyi idő szerint reggel hét órakor kezdték. Körülbelül négy órával később érték el a 7015 métert. A kínai mitológia tengeri sárkányáról elnevezett merülőkapszulának június 15. óta ez volt a negyedik merülése. Anyahajójának fedélzetén csaknem százan követték nyomon a csúcsjavítási kísérletet.

A Csiaolung tavaly júniusban 5188 méteren járt, majd az idén 6671, 6965 és 6963 méterre javította korábbi merülési rekordját. Minden alkalommal tesztelték a szerkezet működését, vízmintákat gyűjtöttek, és jeleket helyeztek el a talapzaton. 2010 nyarán a Dél-kínai-tengeren 17 alkalommal merült, akkor 3759 méterre jutott. Az akkori híradások szerint a kapszula fénykép- és videofelvételeket is küldött a bázisra, továbbá egy meg nem nevezett helyen robotkar segítségével kitűzték a kínai nemzeti zászlót, és elhelyezték a legendás sárkánypalota jelét a tengerfenéken.


A kínai kísérletsorozat része annak a központi elhatározásnak, amely a mélytengeri technológiák és felszerelések, merülésre alkalmas eszközök fejlesztését célozza. A korábbi eredményekkel már lehetővé vált, hogy kínai szakemberek a világ tengerfenék-területeinek 70 százalékán kutatásokat végezzenek. Kínának - más országok mellett - már nemzetközi engedélye van arra, hogy a tengerfenéken, korlátozott területeken nyersanyag- és érckitermelést megalapozó kutatást végezzen.

James Cameron kanadai filmrendező, kutató Deepsea Challenger nevű, 12 tonnás tengeralattjárójával idén márciusban a Mariana-árok aljára, megközelítően 11 ezer méter mélyre merült. A Föld legmélyebb pontjára korábban egy alkalommal jutott le egy páros, 1960-ban Jacques Piccard svájci mérnök és Don Walsh amerikai tengerésztiszt. Útjuk csaknem öt órán át tartott, és alig húsz percet töltöttek lent.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. medve 2012 jún 25. 11:21  
eeegen, kell az olaj.

Merülőhelyek

Safaga Soraya

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 12m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelyegyéb tengeri emlős teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés