»» ««

Növeli a bálnahúseladásokat Japán

Környezetvédelem

Magánszemélyeknek, iskoláknak, éttermeknek is szeretnének eladni a nem túl keresett bálnahúsból.

Kiterjeszti és növeli bálnahúseladásait a japán halászati hivatal, hogy finanszírozni tudja a sokat bírált, évről évre egyre nagyobb veszteségeket termelő bálnavadászati programját, amelyet hivatalosan tudományos céllal folytat.

A Mainicsi Simbun japán napilap csütörtöki jelentése szerint a hivatal magánszemélyek és éttermek számára is elérhetővé teszi a bálnahúst, sőt növelni akarja eladásait az iskolai étkezdéknek is. A bálnafogáshoz eddig csak korlátozott számú halnagykereskedő juthatott hozzá a szigetországban, ugyanakkor az eladások korábbi szintje messze nem fedezte a vadászati program mintegy ötmilliárd jenes éves költségeit.

A hivatal elsősorban a középkorúak és az idősek körében akarja elterjeszteni a bálnahúsfogyasztást. E korcsoport fiatalabb korában már találkozott ezzel az eledellel, mivel Japánban a második világháború utáni években az élelmiszerhiány miatt jelentős méreteket öltött az egyébként nem különösebben ízletes hús fogyasztása.

Japánt folyamatosan heves bírálatok érik bálnavadászati programja miatt környezetvédők és kormányok részéről. 2010-ben az ausztrál kormány a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult az ügyben, arra kérve a testületet, hogy tiltsa meg Tokiónak a cetek halászását. A japán bálnavadászflotta veszteségeit növelte, hogy a Sea Sepherd radikális környezetvédő szervezet az elmúlt években számos támadást hajtott végre a halászhajók ellen, akadályozva a munkájukat, ezáltal csökkentve a fogás mértékét. A halászati hivatal lépése vélhetően újabb nemzetközi bírálatokat fog szülni a programmal kapcsolatban.

A kereskedelmi célú bálnavadászatot nemzetközi egyezmény tiltja, ugyanakkor a tudományos célú halászat engedélyezett, ha azt az érintett ország meg tudja indokolni. Az így halászott bálnahús pedig szabadon értékesíthető. Egyes politológusok szerint a szigetország nem gazdasági okokból kerüli meg a vadászati moratóriumot, hanem mert azt környezetvédelmi szempontból nem indokolt, a nyugati országok által kulturális szempontokból meghozott korlátozásnak tartja. A nyersanyagban és termőföldben szegény Japán pedig elvből ellenez minden olyan lépést, amely korlátozza hozzáférését a tengeri erőforrásokhoz.

[ MTI ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Princess Alice Bank

Portugal

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés