»» ««

Kínai folyóvédelem

Környezetvédelem

Peking újabb projekttel védené a nagy kínai folyók forrásvidékét.

Központilag elkülönített pénzügyi alapból finanszírozná a kínai vezetés a nagy folyók forrásvidéke védelmének újabb fázisá t.

A Sárga-, a Jangce- és a Mekong-folyók forrásvidékének védelme az ezredforduló óta kiemelt projekt Kínában. A kínai vezetés korábban három fő célt nevezett meg prioritásként, ezek az ott élő lakosság életkörülményeinek javítása, az infrastruktúra fejlesztése és a terület ökológiai védelme. Az újonnan felállított központi alap állami- és magánfelajánlásokból kifejezetten az utóbbi törekvéseket segítené, az első felajánlók között többek közt a Kínai Építési Bank szerepel, amely 3 millió jüannal (108 millió forint) támogatja a terveket - írta a Hszinhua hírügynökség.

A Tibettel és Hszincsiang tartománnyal határos nyugat-kínai Csinghaj tartományban lévő, 4 ezer méterrel a tengerszint fekvő, "Kína víztornyának" is nevezett terület védelmére az elmúlt bő másfél évtizedben mintegy 10 milliárd jüant (360 milliárd forint) költött a kínai vezetés, nagyjából 90 projekt keretein belül. A globális felmelegedés és emberi beavatkozás miatt egyre inkább veszélyeztetett forrásvidéken 2000 augusztusában egy 152 ezer négyzetkilométeres természetvédelmi területet hoztak létre. A központi tervek értelmében a terület minden lakosára, vagyis több mint 200 ezer főre áttelepítés vár, az elmúlt években a kényszerű "ökológiai migránsok" felét sikerült áthelyezni. A terület nem csak a három nagy folyó miatt fontos, ez Kína egyik legnagyobb vadvízi élőhelye, több tucat veszélyeztetett vagy kihalás fenyegette faj lakóhelye is: a területen jelenleg mintegy 300 védett állat- és növényfaj él.

[ MTI ]:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Blue Hole

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 57m, látótáv: 25m felett

parti merülésfal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés