»» ««

10 évesek leszünk!

(Hirdetés)
1/2. oldal

Komoly és vidám összegzés a Red Sea Boats Holidays első évtizedéről.

Cégünk életében elérkezett az a nagy pillanat, amikor kerek évfordulót ünnepelhetünk! Nagyon sokat változott minden a kezdetek óta: a kétezres évek elején egy fiatal és konok kis csapat víziója alapján lépett arra az útra a Red Sea Boats Holidays Kft, amelyen hitünk szerint ma is jár.

Minden 2003-ban kezdődött, amikor egy egyiptomi búvártúra során kiderült, hogy van egy hajómotor parlagon. Halandó füle mellett talán elsiklott volna az információ, de mi már láttuk is a hajót a motor körül.

A Liliom névre hallgató eredetileg 10 férőhelyes kis szafarihajóval indult a történetünk. Majd ilyen sok éves kedvenceket kell megemlítenünk, mint Nabila Ebeid, Seaflower. Ezeknek a hajóneveknek az említése sokak számára nagyon kedves szafari emlékeket idéz fel. Hat éve már, hogy a Cassiopeia megszületett és zászlóshajónkká avanzsált. És 3 évre rá követte fiatalabb testvére, az Androméda.

A legfőbb cél mindvégig búvárszafarik lebonyolítása volt Egyiptomban, minél több magyar utas számára. Tíz év nem kevés idő, elég ahhoz, hogy érdekes folyamatokat, tendenciákat figyeljünk meg rajta keresztül.

Igyekeztünk összeszedni azokat a fontos eseményeket, történeteket és személyeket, amelyek és akik meghatározták ezt az időszakot cégünk életében. Mi maguk is elcsodálkoztunk az események és fordulatok számán és azon sem kevésbé, hogy mekkorát fordult a világ körülöttünk röpke 10 év alatt.

"Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra." (Darwin)

Dolgok, amiket szerettünk...

- ügyfelek 32 különböző országból Brazíliától Japánig
- több, mint 150 országból kattintottak weboldalunkra
- évente több ezer ügyfél kiszolgálása
- átköltöztünk egy kényelmes, nagy irodába
- elkészült új weboldalunk


...és néhány dolog, amit nem szerettünk

- SARS vírus
- Iraki háború
- Izlandi vulkánkitörés
- "Arab tavasz" 2012
- Gazdasági világválság

...10 dolog amit nem tudsz rólunk

- Négyen dolgozunk budapesti irodánkban
- Összesen 7 diplománk van, de ebből csak egyetlen egy turisztikában szerzett, mégis 10 éve sikeresen dolgozunk a területen
- Átlagéletkorunk 35 év, a nő-férfi arány az irodában: 3:1
- Két kollégánk és 24 fős személyzet segíti munkánkat Egyiptomban
- Összesen 8 nyelven értünk és beszélünk: magyar, arab, angol, német, orosz, olasz, francia, spanyol
- Budapesti irodánkban 2 oktató, 1 divemaster, 1 nem búvár erősíti csapatunkat
- Változatos személyiségjegyeink: klausztrofóbia, sisafüggőség, tériszony, tisztaságmánia, inszomnia, munkaholizmus, Apple-függőség
- Egy évben kb. 75 búvártúrát szervezünk világszerte és közel 40,000 kilométer hajóutat tesznek meg ügyfeleink, tehát évente egyszer "megkerüljük" a földet
- Mi vagyunk az egyetlen hivatalosan bejegyzett kifejezetten búvárutazásokra és búvárszafarikra specializálódott utazási iroda Magyarországon
- A 11. évünket indítjuk Egyiptomban és a 7. szezont Szudánban

Egy nyugodt pillanat (További képek az RSB hajóinak életéből a kattintás után)

Az írás a következő oldalon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Merülőhelyek

Sha´ab El Erg / Dolphin House

Egypt, Red Sea

13/30 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 18m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés