»» ««

XII. BOB: az eredmények

Fotózás
1/4. oldal

Az ünnepélyes eredményhirdetés után oldalunkon is elérhetővé válik a díjazottak névsora.

Vége a várakozásnak, ma este a Tengeri Són kiderült, kik szerepeltek a legjobban a Búvárfotós és Búvárfilmes OB-n. A XII. BOB kiírásakor izgalmas újdonságnak ígérkezett az, hogy ezúttal a mozgóképesek is versenghettek, és a legtöbben arra gondoltunk, a sok víz alatti fotós rekordszámban vesz részt a versenyen.

Némileg meglepő módon ehhez képest az érdeklődés az OB iránt visszafogottabb volt. A fotósoknál a résztvevők száma érezhetően kevesebb volt az előző, rekordszámú nevezőt megmozgató bajnokságnál, többek között azért, mert néhány, korábban eredményesen szereplő fotós nem indult ebben az évben. A videósoknál pedig összesen tíz filmet neveztek, de mivel többen érdekeltek voltak két filmben is, ezért sajnos elmondható, kevés videós küldött alkotást. Ennek okát leginkább azok tudhatják, akiknek kész alkotásaik voltak már jóval az OB előtt is, mégsem neveztek. Nagyon kevés megszorítás volt a filmesekre vonatkozóan, bátran lehetett volna filmet küldeni az elmúlt tíz évből. Az is tény, a mozgóképeseket nem kezelték "mostohagyerekként", komoly díjakat ajánlottak fel nekik a szponzorok, neves zsűri döntött a sorrendről, tehát ezen semmi nem múlott. Nyilván a következő bajnokság előtt a szervezők is átgondolják, mit lehet esetleg másképp csinálni- már ha van egyáltalán tennivaló, nem pedig arról van szó, hogy manapság a filmesek nem annyira a versenyek kedvéért alkotnak, hanem egyszerűen szeretik a közösségi oldalakon megosztani a merülési élményeiket.

Amikor az értékelésekre kerül sor, akkor természetesen már nincs jelentősége annak, ki nem küldött képet vagy videót az OB-ra és miért nem. Akik vállalták a megmérettetést, azok legjobb alkotásaikkal idén is rangossá tették a versengést. Jó látni az új neveket, különösen akkor, ha azok ráadásul színvonalas képekkel jelentkeznek. A hazai búvárfotós élmezőny nemzetközi színtéren is vitézkedik, ezúttal azonban itthon kellett bizonyítani. Az eredményeket böngészve látható, a rutinos, a bajnokságokon mindig sikeres Előd László ebben az évben is erős anyaggal nevezett, aminek köszönhetően övé lett két kategóriagyőzelem mellett az összetett rangsor első helye illetve a verseny legjobb felvétele díj is. Megsüvegelendő teljesítmény, hogy sorozatban ötödjére szerezte meg az összetett elsőséget a kiváló búvárfotós.


Ám ne feledkezzünk meg a többi versenyzőről sem, például Násfayné Kőházi Máriáról és Némethné Mánfai Éváról, akik a gyengébb nem képviseletében egy-egy kategóriagyőzelmet gyűjtöttek be, ráadásul az összetettben is dobogóra kerültek. A további dobogósok között pedig ott volt Németh Miklós, Tökölyi Csaba, Horváth Viktor. Mellettük nem csak rutinos versenyzők, hanem a feltörekvők is értékes helyezéseket csíptek el. A kompaktosoknál Szabó Tamás győzött, aki további helyezett képekkel bizonyította, jelen pillanatban ebben a kategóriában hazánkban ő a legsikeresebb versenyző. A dobogó második és harmadik fokára Pohl András és őrsi Ferenc kapaszkodott fel. (Mi pedig a fotós versenyek kapcsán megjegyezzük, büszkék vagyunk arra, hogy a divecenter.hu által szervezett adriai és vörös-tengeri fotós túrák nem kevés képét láttunk viszont a mezőnyben, több közülük a legjobbak közé került. Ezek az utat arról szólnak, hogy lehetőséget adjunk az elmélyült fotózásra, és az eredmények azt igazolják, érdemes volt ebbe belevágni. Egyértelmű tehát hogy idén is megyünk!)

E sorok írója úgy véli, a mozgóképesek mezőnyének legjobbjai a fotósokhoz hasonlóan megérdemlik a dicséretet. A Cápák a keresőmben című filmről mi is írtunk, a Molnár Attila Dávid és Sásdi Zsolt által jegyzett alkotás nagyon színvonalas film. Sejthető volt a nevezett mezőny ismeretében, hogy a "nagyfilmek" között nem nagyon akadhat valódi kihívója, végül a zsűri az egész verseny legjobbjának ítélte az alkotást. A második helyet Somogyi Gyula szerezte meg hangulatos, erős atmoszférájú filmjével, A sötétség hajóival. A "kisfilmek" mezőnyében Sásdi Zsolt filmje, a Gigászi rekorderek lett a győztes, Németh István és Somogyi Gyula filmjei előtt - három teljesen különböző stílusú alkotásról van szó, ami jelzi, még egy szűkebb mezőny is lehet színvonalas és sokszínű. Manapság az "egyszemélyes stábok" idejét éljük, több alkotó van aki a víz alatt forgat, a víz felett vág, és ez bizony időigényes, nehéz munka. Főleg akkor, ha az ember képileg és tartalmát tekintve is színvonalas szeretne alkotni. Ezért minden alkotót dicséret illet, aki vállalta a kihívást, és nevezett a mozgóképesek mezőnyébe.

XII. Búvárfotós és Búvárfilmes Országos Bajnokság

A hosszú bevezető után a folytatásban következzen a részletes eredménylista!


Az írás a következő oldalon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 20. Darth-Digilog 2013 már 10. 22:20  
Köszönöm a további gratulációkat és én is kifejezném tiszteletemet a "csajoknak" Osembernének és Nmenek, no meg ne feledkezzünk meg Thomasbuvar és Buddha úrról sem!
A szervezők és különösen a zsűri nagyon jó munkát végeztek. :-)
 19. Garfield33 2013 már 10. 12:12  
Ahonnan te par honapja jottel.
 18. macok 2013 már 09. 18:59  
Most akkor hova is mentek?
 17. Garfield33 2013 már 09. 17:49  
No mi van? Netán unod a halakat Ambonon?
Holnap már mi is nézegetjük őket kb ugyanabban a sós lében...
 16. Kékbálna 2013 már 09. 15:38  
Gratulálok minden díjazottnak!
Előd Úr ismét szép, precíz portfóliót adott be. Gratulálok!
Gratulálok a frissen debütáló NME-nek is!
Thomasbúvár a te kezed sem semmi!
és mindeki másnak.

Külön köszönet a szervezőknek és Béla bácsinak (neki a szúnyog riasztóért is. :))
A további 15 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Shag Rock

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés