»» ««

A halászat mindenkit érint

Egyéb

Greenpeace: Magyarország számára is fontos az uniós halászati politika reformja.

A Greenpeace szerint Magyarország számára is fontos az európai uniós halászati politika reformja, mert ennek keretében több forrás juthat a fenntartható édesvízi haltenyésztés támogatására.

A Greenpeace Horvátországban, Rijekában hívta fel a figyelmet a tengerek túlhalászatának veszélyeire, valamint arra, hogy az Európai Unióban (EU) nemsokára elfogadják a közös halászati politika reformját. A zöld szervezet Arctic Sunrise - vagyis Sarkvidéki Napkelte - nevű hajója, amely márciusban indult el a romániai Constantából, kilenc ország kis, part menti halászaival találkozik.

Rodics Katalin, a Greenpeace közép-kelet-európai halászati programfelelőse elmondta, hogy az Arctic Sunrise Rijeka után Szlovéniát, Olaszországot, valamint Spanyol- és Franciaországot és az Egyesült Királyságot érintve jut el Brüsszelbe, ahol az európai uniós döntéshozók várhatóan június végén fogadják el az közös halászati politika reformját. Hozzáfűzte: a Greenpeace minden országban megpróbálja mozgósítani a halászokat, hogy szervezzék meg önmagukat, hozzanak létre érdekképviseleti szerveket, és hallassák a hangjukat a halászattal kapcsolatos döntéshozatalban.

Emlékeztetett arra, hogy az EU közös halászati politikájának teljes felülvizsgálata 10 évente esedékes; a jelenlegi reformfolyamat 2011 nyarán kezdődött: ekkor terjesztette be javaslatait az Európai Bizottság. A szakértő elmondta: a magánkézben lévő nagy ipari halászflottákhoz évi egymilliárd euró közpénz kerül támogatásként, így mostanra háromszor annyi halat képesek kifogni, mint amennyi hal van a tengerekben; egyes fajoknak 90 százaléka is eltűnt. Rodics Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a Föld oxigénjének felét a tenger termeli, ezért nemcsak a tengerparti országoknak, hanem a tengerrel nem rendelkezőknek, így Magyarországnak is, joguk van beleszólni abba, mi történik a tengerekkel.

Rodics Katalin hangsúlyozta: fontos lenne a közép-kelet-európai régiót is aktivizálni a témában. A halászati politika reformjának jelenlegi állásáról elmondta, hogy az Európai Bizottság (EB) egy kedvező javaslatot terjesztett be. Ennek értelmében harmadára kellene csökkenteni a halászati flották kapacitását, szigorúbban kellene ellenőrizni a flottákat, jobban kellene támogatni azokat, akik hagyományos módszerekkel, fenntartható módon halásznak, valamint bevezetnék a kifogott halak visszadobásának tilalmát. Utóbbi kapcsán megjegyezte: nem akarják növelni a piacot, a fogyasztást, de a jelenlegi mértékű pazarlás megengedhetetlen, vagy pedig szelektív módszereket kellene bevezetni a halászatban.

A halászati politika reformjáról idén nyáron az Európai Parlament és az Európai Tanács közösen dönt, és a bizottság is részt vesz a párbeszédben. Februárban a parlament elfogadott egy nagyon kedvező jogszabályi szövegezést, a miniszterek ugyanakkor - a spanyol, francia, olasz lobbi miatt - egy gyengébb szövegre bólintottak rá - hívta fel a figyelmet Rodics Katalin. A Greenpeace most azt szeretné elérni, hogy a parlamenti javaslathoz közeli, előremutató javaslatot fogadjon el végül az EU. Az Európai Unióban halászattal kapcsolatos tevékenységek támogatására 2014-2020-ig 6,7 milliárd euró áll majd rendelkezésre, és nem mindegy, hogy ezeket a pénzeket hogyan osztják el. Rodics Katalin hangsúlyozta: a közös halászati politika reformja során a cél, hogy a nagy ipari halászflották helyett a fenntartható, helyi kis halászközösségeknek, illetve a fenntartható édesvízi haltenyésztésre adják forrásokat. Ahhoz hogy több pénzt kapjon Magyarország is az Európa egyik legjobb példájaként emlegetett haltenyésztésére, az kell, hogy a régió és a tengerrel nem rendelkező tagállamok is álljanak ki érdekeikért - emelte ki.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Bunny 2013 ápr 30. 08:23  
Egyetértünk, főleg ha a tavi ponty alatt a tenyésztettet érted. Szerintem lassan el kéne jutni odáig, hogy a vizek élővilágát is vadállományként kezelni édes vagy tengeri, mindegy. Mert ugye mi se fácánt, vaddisznót és szarvast eszünk hanem csirkét, cocát és marhát amit direkt erre tenyésztünk. Vannak persze törekvések ilyen irányba, lásd halfarmok de ez elenyésző tudomásom szerint. Én szeretem a rákot pl. de mindig lelkiismeret furdalásom van amikor eszem, hogy na ezeket se látom már a zátonyon. Jobb lenne tudni, hogy farmról van, tenyésztve lett direkt felzabálásra.
 1. Mirci 2013 ápr 29. 21:55  
Én a múlt héten Baján aláírtam egy egy, a horgászok által kezdeményezett törvénymódosítás javaslatot: ez szerint nagyüzemi módszerekkel ne lehessen ívási időszakban halászni... Azért ez elég vicces, horgászati tilalom van, de halászati igazából nincs. ("Mindig éppen azt halásszák, ami nem tiltott"... na persze.) Egyébként meg az a véleményem, hogy a természetes édesvizekben a nagyüzemi halászatot teljesen be kellene tiltani. Aki halat akar enni, vegyen tavi pontyot, vagy fogjon magának...

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Dunraven Wreck

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 29m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés