»» ««

A kamera túl rágós falat

Egyéb

Egy napóleonhal legalábbis inkább kiköpte a lenyelt minikamerát.

Tudjuk jól, hogy az állatok hozzá tudnak szokni a búvárokhoz, főleg akkor, ha az emberek jelenléte etetéssel is társul. Manapság már szerencsére nem nagyon látni olyat, hogy napóleonhalat etetnek tojással, mindenesetre ezeknek a kíváncsi tengerlakóknak a némelyike továbbra is nagyon érdeklődik a búvárok iránt.

Mivel sokunk visz a víz alá különféle kamerákat, ezért olyan képeket már többször is láthattunk, amikor egy íjhal úszik neki teljes erőből az objektívnak, vagy egy cápa viszi magával a fotós értékes felszerelését. Ahogy a kamerák egyre kisebbek lesznek, a GoPro és társai a nagyobb testű cápákhoz képest jóval kisebb halak szemében is prédának tűnhetnek, pláne akkor, ha nincsenek rendesen rögzítve.

A lenti videóban aztán látható, mi lesz az eredménye annak, ha a napóleonhal túl kíváncsi, a kamera pedig túl kicsi: egyetlen gyors mozdulat, és már el is tűnik a GoPro a hal szájában. Szerencsére az állat nem nyelte le az ízetlen falatot, így se neki, se a kamerának nem lett nagy baja, és a kalandról készített felvételt fel lehetett tölteni az internetre. A tanulság viszont az, hogy továbbra is vigyázni kell az állatok szemében esetleg prédának tűnő tárgyakkal, mert nekünk anyagi veszteséget jelenhet ha megpróbálja megenni, míg az állat bele is pusztulhat.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Middle Reef

Egypt, Red Sea

3/7 db alapján:érdekes(átlag: 2.9) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoknagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés