»» ««

Harc a szeméttel

Környezetvédelem

A Project AWARE egész hónapon át tartó akciót szervez.

A becslések szerint évnte hat milló tonnányi hulladék került az óceánokba. Ez a rengeteg szemét - amiben például műanyag palackok, zacskók, csomagolóanyagok vannak a beszakadt halászhálók és mindenféle ipari hulladék mellett - később felhalmozódik a vízben.

A Project AWARE ezért hirdette meg az akciót, amiben számítanak a búvárokra. Így például részt vehetnek a Dive Against Debris akciók valamelyikén, vagy jelentést tehetnek ha merüléseik során valahol hulladékot látnak. A klubok, csoportok maguk is szervezhetnek ilyen programot, amihez a környezetvédelmi szervezet minden segítséget megad honlapján.

Pénzbeli adományokat is elfogadnak, és a kampánynak ezt a részét az Oris Watches támogatja. A Dive Against Debris számára felajánlott pénzek mellé a szponzor is ugyanannyi összeget ad, 10,000 dolláros összegig.

Alex Earl, a Project AWARE alapítvány ügyvezetője szerint a tengerbe került hulladék számtalan tengeri élőlény értelmetlen és szinte észrevehetetlen halálát okozza évről évre. De a búvárok képesek rá, hogy javítsanak az helyzeten úgy, hogy információkkal szolgálnak az általuk látott hulladékról, ezzel is segítve a megoldáson dolgozó kutatók munkáján.

További részletek a Project AWARE Debris Month of Action oldalán
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. Káplán 2013 sze 09. 18:21  
Szerintem a szemetet MNDIG ki kell vinni a vizbol.  Amellett, hogy nem szemetelunk.

Merülőhelyek

Tuna farm

Malta

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 30m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merülésnyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés