»» ««

További kínai terjeszkedés

Egyéb

Az ázsiai ország újabb kutatóállomást épít az Antarktiszon.

Kína új kutatóállomás építését tervezi az Antarktiszon - jelentette be pénteken az állami óceánügyi hivatal. A Tajsan a negyedik kínai állomás lesz a Déli-sarkvidéken. A már működő Csungsan és Kunlun állomások közé tervezték, így logisztikai szerepe is lesz - közölte Csü Tan-csou, a hivatal illetékese.

A december és március hónapok közötti időszakban használható új bázison elsősorban geológiai méréseket fognak végezni, a gleccsereket, a földmágnesességet és az Antarktisz légkörét figyelik, kutatják majd. Az új állomás létrehozásával megbízott expedíciót november első hetében indítják útnak a sanghaji kikötőből.

Kína elsőként 1985-ben a Déli-sarkvidék határán hozta létre a Csangcseng (Nagy Fal) állomást, majd négy évre rá, szintén a határvidéken a Csungsant. Harmadik állomása, a Kunlun a 25. kínai expedíció jóvoltából 2009-ben épült meg az Antarktisz legmagasabb pontjától, a Dome Argustól alig több mint hét kilométerre. A szárazföld belsejében lévő Kunlun csaknem 559 négyzetméteren fekszik.

Korábbi tájékoztatások szerint Kína sarkvidéki kutatásainak célja a jégtakaró alatti földtani fejlődés alakulásának és a globális klíma- és környezetváltozás hatásainak megfigyelése, de keresik a Jeges-tengeren vezető kereskedelmi útvonal kialakításának a lehetőségét is, készülve arra, hogy idővel jelentősen csökken a jégtáblák mennyisége a térség vizein.

Az Antarktiszt az 1959-ben megkötött Antarktiszi Egyezmény védi. A megállapodás alapján a Déli-sarkvidéken bármely ország létesíthet tudományos kutatóállomást, azonban tilos a kontinens ásványi kincseinek kitermelése, hulladékok tárolása és bárminemű katonai tevékenység.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Chrisoula K Wreck (Marcus)

Egypt, Red Sea

4/6 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés