»» ««

Mindenki utazik

Egyéb

A világ turizmusa újabb rekordot könyvelhetett el tavaly.

Az IPK International nemzetközi kutatóintézet felmérése szerint az országonként eltérő gazdasági teljesítmény, a nemzetközi gazdasági helyzet ellenére a külföldi utazások száma 2013-ban elérte a 952 milliót, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. közleményében.

A kutatóintézet évente végez kutatást a világ kiutazó turizmusáról, a felmérés 2013. évi előzetes eredményeit az ITB Berlin nemzetközi kiállításon publikálták. Az MT közleménye szerint a külföldi utazások összesen 7,6 milliárd vendégéjszakás tartózkodással jártak, ami 4 százalékos növekedés 2012-höz képest. Ennek eredményeként a külföldi utazáson részt vevők összességében 989 milliárd eurót költöttek, ami 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban regisztráltat.

A felmérésből kiderült, hogy Európa továbbra is vezető szerepet tölt be a küldőterületek között: az európaiak 2013-ban 3 százalékkal több, összesen 432 millió külföldi utazáson vettek részt, ami 3,5 milliárd vendégéjszakával (+1 százalék) és 368 milliárd eurós (+2 százalék) költéssel járt együtt. A kontinens az európai utazók számára egyúttal a legnépszerűbb úti cél is: az utazások 85, a vendégéjszakák 77 és a költés 66 százalékát Európán belül regisztrálták.

Az európai lakosság által tett külföldi utazások motivációit tekintve 2013-ban a legnépszerűbb tengerparti utazások száma 4 százalékkal emelkedett. Ennél dinamikusabb, 5-5 százalékos növekedés jellemezte a városlátogatásokat és a téli utazásokat, a körutazások iránti kereslet pedig 1 százalékkal nőtt. A legfontosabb európai küldőpiacokat vegyes eredmények jellemezték 2013-ban. A legdinamikusabb bővülést az intézet az orosz és a török kiutazások számában mérte, előbbi 13, utóbbi 10 százalékkal nőtt. Öt százalék körüli növekedést mutatott tavaly a lengyel, a francia, a norvég és a svéd piac. A brit kiutazó turizmus 3 százalékkal, a német, a svájci, a belgiumi és az osztrák 2-2 százalékkal nőtt a 2012-höz képest. Az ír kiutazások száma stagnált, és visszaesés volt a holland (-1 százalék), az olasz (-3 százalék) és a spanyol (-5 százalék) küldőterületek esetében.

A német lakosság külföldi utazásai során eltöltött vendégéjszakák száma kismértékben, 1 százalékkal csökkent 2013-ban. A német lakosság az elmúlt évben 2 százalékkal több, 75,3 millió külföldi utazáson vett részt, ami 664 millió vendégéjszakát (-1 százalék) és 71 milliárd euró (+3 százalék) költést eredményezett. A legnépszerűbb úti céljaik között van továbbra is Ausztria, Spanyolország, és Olaszország.

Az IPK kutatóintézet előrejelzése szerint a pozitív tendenciák 2014-ben is folytatódnak: idén a világon 5 százalékkal, Európában 4 százalékkal bővül a kiutazó turizmus. A jelentés felhívja még a figyelmet a közösségi média szerepére: minden második európai kiutazó tagja a közösségi médiának, és 16 százalék azok aránya, akik az utazáshoz kapcsolódóan tájékozódnak a közösségi oldalakon - írta az MT Zrt.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 7. elche 2014 már 17. 23:16  
És fizette a TB?:)
 6. Mirci 2014 már 17. 23:06  
Arra is rá lehet unni.
Régebben az orvosok is felírtak receptre levegőváltozást...
 5. Bárónő 2014 már 17. 17:15  
Szívem szerint ha lehetnék olasz vagy görög, bizisten nem utaznék én egyetlen másik országba sem. Mikor barátom mondta, hogy indulnak Mexikó városba és ott vesznek egy kocsit, amit majd valahol Costa Ricában hagynak - hát nem "érintett meg" egy ilyen túra gondolata. Ahol nem látom az "azurrót", az a hely már nem is érdekes. Milyen bolond is vagyok, mert a medditerrániumon kívűl nekem már nincs is világ.
 4. Bunny 2014 már 16. 21:40  
Átnézve a béka két hátsólába között.
 3. Garfield33 2014 már 16. 20:54  
Mi felnézünk a déli államokra...
A további 2 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tobia Arbaa

Egypt, Red Sea

5/6 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) könnyű körülmények
max: 15m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés