»» ««

Tenyésztés a halak érdekében

Egyéb

A halászati alapból biztosítható a magyar haltenyésztés fejlesztése.

Jelentős magyar sikernek tekinti Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, hogy az EP e heti strasbourgi ülésszakán elfogadott új uniós halászati alapról szóló jogszabály az ő módosító javaslatainak köszönhetően az akvakultúra ágazatot támogató, a magyar halászat fejlődését ösztönző szabályozás lett.

Glattfelder Béla a pénteken kiadott közleményében emlékeztetett, a világ tengereinek 30 százaléka túlhalászott, a tengeri halállomány fennmaradása veszélybe kerülhet, ezért folyamatosan és jelentős mértékben csökken a kihalászott tengeri halmennyiség. Az új közös halászati politikának jóval nagyobb figyelmet kell fordítania a fenntartható haltenyésztésre, vagyis az akvakultúrára, kiemelten pedig az édesvízi haltenyésztésre - hangsúlyozta.

A képviselő kitért arra, hogy az eredeti EP-tervezet szerint - a magyar halászat érdekeit veszélyeztető módon - nem lehetett volna uniós támogatást adni az úgynevezett egzotikus halfajokkal kapcsolatos, illetve a Natura 2000 területen végrehajtandó beruházásokra. A néppárti politikus szerint ezek a javaslatok szakmailag hibásak és tudományosan megalapozatlanok voltak.

A nem őshonos halfajok, például az afrikai harcsa tenyésztése feltétlenül szükséges a magyar haltenyészés versenyképességének növeléséhez, hiszen éppen ezeknek a fajoknak köszönhetően nőtt a legnagyobb mértékben az utóbbi években a haltermékek iránti kereslet Magyarországon és az EU-ban - szögezte le Glattfelder Béla. Megjegyezte: az intenzíven tenyészthető halfajokat zárt rendszerekben tartják, és így nem jelentenek veszélyt a hazai környezetre és élővilágra.

"Halastavaink jelentős része Natura 2000 területen fekszik. Ezek a halgazdaságok azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek e területek természeti értékeire. Éppen ellenkezőleg: sok esetben éppen a halastavaknak köszönhetőek az általuk létrehozott, illetve megőrzött egyedi vizes élőhelyi társulások" - emelte ki a fideszes EP-képviselő, aki szerint az édesvízi akvakultúrát meg kell szabadítani az indokolatlanul szigorú és felesleges fenntarthatósági előírásoktól. Ezek az előírások - tette hozzá - csak a tengeri halászat és akvakultúra esetében indokoltak, és törekedni kell arra, hogy a jövőben világosan kettéválasszák a tengeri és az édesvízi akvakultúra fogalmát, majd szabályozását.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

South Tip

Thailand

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelymantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés