»» ««

Vadászok és rajongók egymás mellett

Környezetvédelem

Különös módon egy kikötőből indulnak a bálnavadászok és a bálnanézők Izlandon.

Meglehetősen bizarr, hogy Raykjavikban egymás mellett horgonyoznak azok a hajók, amelyekről kilövik a bálnákat, és azok, amelyeken a szervezett bálnaleseken résztvevők utaznak. Gyakorlatilag megtörténhetne, hogy a turisták megcsodálják a bálnákat, aztán megnézhetik ahogy elejtik és feldarabolják őket ennivalónak.

Izland ugyanis azon kevés országok közé tartozik, ahol kereskedelmi céllal vadásszák a bálnákat. Sok turistát megdöbbent, hogy néhány étteremben bálnahúst szolgálnak fel- de meg kell jegyezni, gyakran pont az országba látogatót fogyasztják a bálnából készült ételeket kíváncsiságból, mert a helyi kereslet elég szerény.

A bálnanéző túrák roppant népszerűek Reykjavikban, ám a szervezőknek el kellett töprengeni rajta, hogy tálalják a vadászat témáját a vendégeiknek. Azt nagyon szeretnék elkerülni, hogy szemtanúi legyenek a brutális és véres mészárlásnak, ám nem is kerülhetik meg a témát, ha valaki rákérdez. Úgy döntöttek, mesélnek róla, és elmondják a turistáknak, ha fontosak számukra a bálnák, bojkottálják valamennyi éttermet és boltot, ahol bálnát árusítanak. A túraszervezők számára nem csak morális kérdés a bálnavadászat elleni tiltakozás, de fenntarthatatlannak is tartják, ami rombolja Izland imázsát.

Nehéz pontosan megállapítani, hogy milyen hatással van a tengeri emlősök állományára a vadászat. Az egyik túraszervező adatai szerint az újraélesztett vadászat előtt a sikeres túrák aránya (amikor találkoztak bálnákkal) 97,14 százalék volt, a kiterjesztett vadászat óta pedig 92,14 százalék. Ez statisztikailag nem nagy eltérés, de megtörténhet, hogy az intenzív vadászatnak köszönhetően tovább romlik az arány, ami egyértelműen azt jelezné, egyre kevesebb a bálna az izlandi vizekben. Elég sok állat esik ugyanis áldozatul a vadászoknak, 2014-ben eddig több, mint 120 állatot lőttek ki.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Nelivaru Haa

Maldives

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelynagy rája mantarája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés