»» ««

Elhunyt Lotte Hass

Egyéb

A búvárkodás úttörői között kiemelkedő szerepe volt a bátor osztrák lánynak.

A közelmúltban hunyt el Hans Hass, akinek fontos szerepe volt a víz alatti kutatások beindítása terén. A még diákként a búvárkodás szerelmesévé vált Hass először barátaival kalandozott, később pedig expedíciós csoportot toborzott. Ennek tagja lett Lotte Baierl, akit később feleségül is vett.

Lotte volt az első nő, aki a férfiakkal vállvetve merült alá olyan helyeken, ahol még senki nem járt előtte. A csinos lány bátorsága legendás volt, gyakran említést tett róla Hass professzor a könyveiben, és persze számos filmben is felbukkant. A korai búvárexpedíciók igen komoly felkészültséget követeltek meg minden tagtól, hiszen a felszerelések gyakran saját fejlesztésűek voltak, nem állt rendelkezésre a mostanában elvárható orvosi-, szerviz- vagy infrastrukturális háttér, nomád körülmények között kalandoztak heteken, hónapokon át a tengeren. Lemerültek olyan élőlényekhez, amiket annak idején senki nem mert megközelíteni, filmfelvételeket készítettek szemtől szemben cápákkal, mantákkal, bálnákkal. És mindezekben Lotte Hass a többiek együtt vett részt, a csapat fontos tagjaként.

Hans és Lotte Hass életéről Németországban pár éve játékfilm is készült. Hans Hass 2013. júniusában hunyt el, és idén január 14-én követte őt felesége, aki hűséges társa volt felszínen és a víz alatt. Lotte Hass 86 esztendős volt, neve örökre beleíródott a búvárkodás nagykönyvébe.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. bohóchal 2015 jan 22. 00:18  
Isten nyugosztalja. Valójában ők voltak az igazi úttörők, nem az államilag finanszírozott Cousteau. Amit ők még láthattak, azt ma már nem láthatja senki. Minden tiszteletem - és irigységem - az övék. Fantasztikus emberek voltak.

Merülőhelyek

Madivaru / Manta Point

Maldives

3/4 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelymantarája jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés