»» ««

Búvárkomputer-generációk szemtől szemben

Felszerelések

A legtöbb búvár számára bőven elég egy műszer ahhoz, hogy biztonságban tudja magát.

A búvárkomputerekről viszont lehet tudni, hogy a különféle algoritmusok között igen nagy a különbség, tehát nagyon nehezen összemérhetőek két különféle gyártó termékei által adott adatok. Nekem viszont abban a szerencsében volt részem, hogy a Suunto két komputerét teszteljem együtt.

1. merülésRégi Suunto Favoromat már évek óta megelégedéssel használom. Bár az algoritmusa nem a legújabb, elég konzervatív ahhoz, hogy ne érezzem úgy, kevésbé vagyok biztonságban, mint a velem együtt merülő többi búvár. A kezelőszervei sem a modern időket idézik, az elemcsere csak szakszervízben lehetséges, kijelzője kicsi, nincs nitroxos üzemmódja, nem letölthető, nincs beépítve az algoritmusba az öt méteres biztonsági megálló. Viszont egy sportbúvár levegős merüléseihez éppen megfelelő, és ennek bizonyítására kértem egy Suunto Gekko típusú komputert, ami a belépőszintű komputerek között hivatott leváltani a Favort. Nos, a Suunto már megjelenésében is korszerűbb, algoritmusa a Vyperben jól bevált RGBM, tulajdonképpen attól szinte csak abban különbözik, hogy nem lehet letölteni a merülés adatait. Ezt még túl lehet élni szerény véleményem szerint.

A próbára Madeirán került sor, négy merülésen át egymás mellett viseltem a két műszert, és időnként fotóval dokumentáltam az eltéréseket. Vezetőnk kicsit furcsán nézett rám, amikor látta rajtam a komputereket, de elmagyaráztam neki, mi célból is biztosítom túl magamat. ő arra tippelt, hogy minimális eltérések lesznek csak a két komputer értékei között. A merülés alatt ezért aztán ő is többször megnézte, éppen mit mutatnak.

1. merülés, biztonsági megállóNos, az első merülés alatt az ő vélekedése látszott beigazolódni. Gyakorlatilag a minimálisnál is kisebb volt az eltérés az értékek között, azt a kis eltérést pedig akár az is okozhatta, hogy a Gekko pár százalékkal mindig nagyobb mélységet érzékelt. (Ez meglepetés volt a számomra, de a kölcsönadó szerint az érzékelők is öregednek a műszerekben, szerinte ez lehetett az eltérés oka.) Bár nem voltunk igazán nagy mélységben, azért bőven húsz méter alá jutottunk, természetesen kicsit fel, kicsit leúszva a látnivalók kedvéért, így aztán úgy gondolom, ez a profil már alkalmas lett volna arra, hogy megmutatkozzanak a különbségek. Ám semmit sem tapasztaltam! Az első karakteres eltérés 5 méter környékén volt, amikor a Gekko jelezte a biztonsági megállót, míg a Favor nem. De ez korábban sem okozott gondot, hiszen egyszerűen 3 percig ott maradtam azon a szinten, a jelzéstől függetlenül, tehát ez önmagában nem teszi biztonságosabbá a Gekkót. A nap második, sekélyebb merülésén pedig nem is számítottam arra, hogy nagy különbségeket fogok tapasztalni.

A következő merülésen viszont, ahol ismét mélyebbre mentünk, már nagyobb eltérések voltak a no deco idők között. Nem volt nehéz rájönni, hogy a két komputer közötti igazi különbség a sorozatmerülések során mutatkozik meg. A Suunto Gekko újabb, korszerűbb algoritmusa hangsúlyosabban veszi figyelembe a korábbi merülések alatt a testben felhalmozódott nitrogént, és 3. merülésezért aztán valamivel szigorúbb, mint a Favor. Persze itt sem nagyságrendi eltérésről volt szó, 5-15%-kal kevesebb volt a no deco idő, aktuális mélységtől, merülési időtől függően. Utolsó, negyedik merülésemen pedig tovább nőtt a különbség, érdekes módon nem a merülés elején a nagyobb mélységben 30 körül, hanem az idő elteltével vált jelentőssé az eltérés, amikor már messze magunk mögött hagytuk a merülés legmélyebb pontját, 15-16 méteren úsztunk. Aztán nagyjából 10 méteres mélységbe érve ismét csökkent az eltérés.

Felmerült a kérdés, hogy ha négy merülés után ekkora az eltérés mértéke, mi történik egy szafarin? Nos, hetekkel később erre is fény derült. Társamon Gekko, rajtam a jól bevált Favor volt, és 17 vörös-tengeri merülés után sem volt sokkal jelentősebb eltérés, mint amit korábban Madeirán tapasztaltam. Bár szigorúbbá válik a komputer, azért annyira nem korlátozza a merülési mélységeket és időket, hogy az embernek ne lenne kedve Gekkóval merülni.

A Favor pedig, azzal együtt, hogy kissé megengedőbb a Gekkónál, még mindig konzervatívabb sok más komputernél, elsősorban a teljesen más algoritmusokat használó amerikai műszereknél. Így aztán a legnyugodtabb szívvel merem javasolni 4. merülésezt a kissé divatjamúlt, de nagyon megbízható komputert bárkinek. A Gekko pedig rendelkezik olyan többlettudással, hogy nem csak a teljesen kezdő, hanem mélyebb vagy nitroxos merülések során is lehessen használni.

Felmerülhet a kérdés, hogy dekompressziós merülések során hogy viselkedik a két műszer. Nos, ezt én nem teszteltem, és ennek az az oka, hogy komoly dekompressziós merüléseket nem lehet egy-egy ilyen komputer adataira alapozni, míg ha véletlenül dekóba csúszik a búvár, a komputer által adott értékek nyilván megfelelőek a limitek kis túllépése miatti dekompressziós megállókhoz. Aki ennél komolyabb szinten érdeklődik a mélymerülések elmélete iránt, az inkább továbbképző tanfolyamokon sajátítsa el a megfelelő tudást, mint hogy mindent a komputerére bízna. A sportbúvárok számára viszont ma már elengedhetetlen a komputer, és az elérhető típusok közül szerintem a Suunto Gekko mostanság az egyik legjobb vétel, bátran ajánlom mindenkinek.

A Suunto Gekko búvárkomputert a békásmegyeri Divex Búvár Szakáruház bocsátotta rendelkezésünkre.

(A cikkhez mellékelt képek a madeirai merülések során készültek. Sorrendben: 1. merülés; 1. merülés biztonsági megálló; 3. merülés; 4. merülés.)

Gonda Rudolf
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Island (Sandy Island)

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelynagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés