»» ««

Drámai pusztulás

Környezetvédelem

Megfeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben.

Negyvenkilenc százalékkal csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös jelentéséből.

Az emberi táplálékot jelentő fajok esetében még súlyosabb a helyzet: a tonhal- és makrélapopulációk 74 százalékkal lettek kisebbek a mutatók szerint. A túlhalászáson és más emberi tevékenységeken túl a klímaváltozás is hatással van a tengeri élővilágra - vélik a szakemberek.

"Az emberi tevékenység súlyosan károsította az óceánt a még szaporodás előtt álló halak kifogásával és az állatok élőhelyeinek elpusztításával" - húzta alá Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója.

A jelentés szerint az Ázsia-szerte luxuscsemegeként fogyasztott tengeriuborkák száma drasztikusan csökken: a Galápagos-szigeteknél 98 százalékkal, a Vörös-tengerben 94 százalékkal esett vissza egyedszámuk az elmúlt néhány évben.

A szakemberek kiemelték az állatok számára táplálékot és élőhelyet biztosító területek, köztük a tengeri fűvel borított térségek és mangrovemocsarak fokozatos csökkenését - ismertette a tanulmányt a BBC News. A jelentés emlékeztet arra is, hogy a légköri szén-dioxid egy részét az óceánok nyelik el, ezek emiatt egyre savasabbá válnak, ami ugyancsak károsan hat a tengeri teremtmények egy részére.

A kutatók több mint 1200 tengeri fajra terjesztették ki a vizsgálatukat az elmúlt 45 évre visszamenőleg.

[ MTI ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Yongala Wreck

Australia

3/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 27m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelynagy rája teknős legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben mantarája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés