Az Otago Egyetem kutatói a sziláscetek két további nemét és három faját írták le a Déli-szigeten talált leletek alapján. A szűrve táplálkozók a Waharoa ruwhenua, Tokarahia kauaeroa, és az (újból azonosított) Tokarahia lophocephalus nevet kapták. Eme utóbbit még az ötvenes években fedezték fel, de alig ismerik.

Mindegyikük a kihalt szilás cetek Eomysticetidae családjába tartozott. Eme bálnacsalád fontos pozíciót foglal el a cetfélék evolúciós családfáján, a Tokarahia ráadásul, a jelek szerint átmenetet képezett a primitív fogas sziláscetek és a modern sziláscetek között.

A cetek 25-30 millió évvel ezelőtt éltek, amikor a Zealandia kontinens még csak sekély tenger övezte korallszigetekből állt. Robert Boessenecker, a vizsgálat szakembere szerint a három élőlény koponyája különösen jó állapotban maradt fenn, és felfedi, hogy a szilásceteknek szokatlanul hosszú, érzékeny, szörfdeszkaszerű orruk volt, orrnyílásuk a koponya elején helyezkedett el, és állkapocsizmaiknak kiterjedt tapadási felület állt rendelkezésükre.

Az állkapcsok és koponyák természete azt sugallja, valószínűleg nem robbanásszerű kitöréssel táplálkoztak, mint a hosszúszárnyú bálnák, inkább a "lefölözős" táplálkozáshoz adaptálódtak. A kutatók lassan cirkáló, krillvadász "porszívókhoz" hasonlították őket. Kifejlett egyedeik testmérete 5-6 méter lehetett.

A felfedezés segít kitölteni egy, a primitív fogas cetek sziláscetekké válásának útján tátongó hiátust, hiszen a Tokarahia kauaeroa jellegzetességei a primitív őscetekéi és a modern sziláscetekéi közé esnek.

A szakértők szerint ezek a sziláscetek valószínűleg dél felé szóródtak szét, a Gondwana kontinens feltöredezése után kialakult Déli-óceán gazdag, termékeny vizeibe.

[ Delta ]