»» ««

Szoborpark a Vörös-tengerben

Vörös-tenger

Furcsa ötlettel vonzanának több búvárt és turistát Egyiptomba..

A Vörös-tenger híresen szép korallzátonyai az utóbbi évtizedekben sok vendéget vonzottak Egyiptomba, aminek felszíni látnivalói is rengeteg turistát érdekeltek. A piramisok, a legendás szobrok és templomok minden vendéget lenyűgöztek.

Ám mostanában nagy a baj az egyiptomi turizmusban. Kevés a vendég, kevés a nyaraló, kevés a búvár. Egy környezetvédelmi szervezet terve szerint egy Hurghada előtt, a tenger mélyén kialakított szoborparkkal nem csak az idegenforgalom járna jól, hanem az élővilág is, mert új, mesterséges zátony jönne létre.

A terv az, hogy a fáraók korából származó szobrok másolatait helyeznék el a Vörös-tengerben. Az ötlet nem meglepő, hiszen jópár ikonikus alkotás van, amit egyből fel lehetne ismerni a víz alatt is, tehát más tervekhez képest nem valami új, szokatlan kortárs szobor vagy szoborcsoport kialakításában gondolkodnak. A tervet állítólag a helyi kormányzat is támogatja, tehát talán lesz belőle valami.

Természetesen a Vörös-tenger nem olyan hely, ahol mesterséges zátonyok nélkül ne lenne látnivaló a víz alatt. Igen, a korallzátonyok megsínylik a tömegturizmust, de inkább hatékony védelem kell, mint egyetlen új merülőhely, mert az biztos, hogy egy szoborcsoport aligha fogja tehermentesíteni Egyiptom több tucat híres, ismert, kedvelt merülőhelyét.

Ráadásul a helyi turizmusra nem az mért nagy csapást, hogy a korallzátonyok már ne lennének elég vonzóak- szépek azok most is, és amióta kevesebb a nyaraló, még egy kicsit regenerálódhatott az élővilág. Maga az ország került olyan helyzetbe a forradalom után, ami elriasztott sok vendéget. Politikai káosz következett miután Mubarakot eltávolították a hatalomból, ám jelenleg épp stabil a kormányzat. Ezzel együtt a sajtóba hosszú ideje már csak a negatívumok találnak utat, és nem egy esetben enyhén szólva is túlzó beszámolók jelentek meg.

Miközben a helyzet a hétköznapokban normalizálódott Hurghadában és a hasonló nyaralóhelyeken, egy-egy újabb rossz hír mindig nagy port ver fel- ezek jobban megütik a média ingerküszöbét, mint amikor csak annyi a téma, hogy szép a tenger és nincs semmi gond. Ezért nem biztos, hogy ez a terv hozza majd el a megváltást, és pörgeti fel az egyiptomi turizmust. Az idő pedig majd azt is eldönti, hogy ha meg is valósul, sikerül-e úgy elhelyezni és kialakítani, hogy tartósan látványos hely maradjon.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Giannis D Wreck

Egypt, Red Sea

8/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés