»» ««

Hepibörzdéj!

Egyéb

Ma 12 éve, 2004 szeptember 22-én indítottuk el az oldalt.

2004 meglehetőst rég volt, tán igaz se volt, amikor élesítettük a divecenter.hu oldalát. Készült már azóta sok évfordulós összefoglaló, számokkal, eredményekkel amit most is meg lehetne ismételni. Az oldal látogatottsága nagyságrendileg hasonló az eddigiekhez, az aktivitás mindkét oldalról viszont némileg alább hagyott. Az is igaz, hogy ez minden tematizált oldalra jellemző hazánkban, a búvár témájú oldalakra pedig nemzetközi szinten is, így alapvetően az, hogy még létezünk önmagában is komoly teljesítmény.

Igyekszünk a közösséget életbentartani a havi fotós versennyel, ami idén kicsit megújult, eltöröltük a közönségszavazást és bevezettük a szakmai zsűri szavazását. Ez némiképp belökte a verseny motorját, bár most megint kicsit leülni látszik a lendület, de reméljük azért lesz a jövőben is, aki meg akarja mutatni a képét másoknak.
A versenyünk nem a győzelemről szól, hanem a játékról, és arról, hogy megmutassuk, mit tudunk - nem mellesleg a legjobb módja, hogy a képünket minél több ember láthassa, a havi forduló képeinek nézettsége igen erős.

Az oldal a jövőben kicsit át fog alakulni. Igazából már a születésnapra tervezve volt a bevezetése, de ez elsősorban saját hibából késik. Ám ami késik nem múlik, remélhetőleg rövidesen megismerkedhettek az új felülettel, ami reményeink szerint kicsit felpezsdíti újra az életet és a közösségi aktivitást.

Idén is megszerveztük a vörös-tengeri fotós szafarit, ami meglehetősen jól sikerült, hiszen nem sűrűn fordul elő, hogy egy túrán három egymást követő merülésen gyakorlatilag végig delfinekkel merülhessen a csapat. A túrán velünk játszadozó delfincsalád vidám képével szeretne oldalunk mindenk kedves látogatónknak köszönetet mondani, és boldog születésnapot kívánni!



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. Balage 2016 sze 22. 23:27  
Happyt!
 4. Bárónő 2016 sze 22. 18:54  
Boldog szülinapot!

(Nem én lennék, ha nem mondanám: egy tizenkét évesnek már más játékai vannak. Kíváncsian várom!)☺
 3. Thomasbuvar 2016 sze 22. 18:21  
Boldog születésnapot! :)
 2. PDIC 2016 sze 22. 17:32  
https://www.youtube.com/watch?v=zQL9CrChTtM
:)
 1. istvanv 2016 sze 22. 17:00  
Boldog szülinapot DC!!!

Merülőhelyek

Koh Bida Nok

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merülésnyílt vízi fajokcápa csikóhal teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés