»» ««

Már ismert a BOB2017 döntőjének mezőnye

Fotózás

Zajlik a zsűrizés, már megtekinthetőek a nevezett képek. Díjátadó november 17-én!

A XIV. Búvárfotós Országos Bajnokság résztvevőinek száma elmarad e nagy hagyományokkal rendelkező fotópályázat korábbi eseményeiétől. A kiírók ezúttal két új kategóriát is nyitottak a víz alatti sportágak képei és az először indulók, úgymond búvárfotós utánpótlást alkotók számára. Főleg ez utóbbi kategória indulóinak vérszegény száma meglepő, hiszen manapság sokkal többen búvárkodnak, mint korábban és szinte minden második, harmadik búvár kompakt vagy akció kamerát visz magával a víz alá, élményei megörökítésére. Az ingyenes indulás és a minden korábbinál gazdagabb díjazás sem bizonyult kellő vonzerőnek. A fő okokat alighanem máshol, a társadalmi és kommunikációs változások területén kell keresni. De azért van jó hír is, a hagyományos kategóriákban számos kitűnő képet látunk, magas színvonalú verseny alakult ki.

Az elő-zsűri, majd a zsűrizés már lezajlott második fordulója során, a kategória szabályainak megsértése miatt mindössze nyolc képet kellett kizárni, ötöt a makró és hármat a sport kategóriában. A döntőbe az öt kategóriából összesen 55 kép jutott, a képek már láthatók a pályázat honlapján (buvarfotosob2017.econtest.hu).

A zsűri most bekéreti a szerzőktől - feltöltés útján - a döntős képek eredeti nyers, RAW vagy JPG fájljait, ellenőrzés céljából. A begyűjtést a pályázati program kezelője, a honlap adminisztrátora végzi, így a zsűri számára a szerzők továbbra is ismeretlenek. A döntő zsűrizésre a zsűritagok november 2-án összeülnek, és egymástól továbbra is függetlenül újra pontozzák a képeket. Majd az eredményt közösen áttekintik, eldöntik az esetleges holtversenyeket, eldöntik a végső sorrendet, és ezáltal a díjazottakat.

Az eredményhirdetésre és díjátadásra november 17-én pénteken este 18 órától kerül sor a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) földszinti tárgyaló termében. A rendezvény exkluzív kísérő műsora a "Víz alatti vadon, Szudán" című 50 perces új magyar film (Saser Productions) premier előtti vetítése.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. Bunny 2017 nov 16. 11:30  
Ne felejtsétek, holnap 17-én pénteken a díjátadó!

Merülőhelyek

Fekete-víz / Feketenyéki tó

Slovakia

3/6 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléstengeri füves élőhely édesvizi élővilág mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés