»» ««

Az M/Y Aboudy

Vörös-tenger

Újabb alig ismert egyiptomi roncsmerülőhely.

Ez a 76 méteres, 500 tonnás borszállító hajó a hírek szerint eredetileg Hollandiában épült, egy francia kereskedelmi vállalat számára, 1959-ben bocsátották vízre Ville de Tenes néven. Héthengeres dízel motor hajtotta.

1962-ben Captain Saint Jean névre keresztelték át, majd 1979-ben adták el a Nakhia & Sado Marine nevű cégnek, és onnantól Aboudy-ként szelte a habokat. Ras Gharib közelében futott zátonyra, az adatok szerint 1988 májusában, miután heves viharba keveredett. Alumíniumot, gyógyszert és egyéb anyagokat szállított.

A roncsot 2005-ben fedezték fel, a Scalaria nevű másik ronccsal együtt, ugyanis a kettő nagyon közel van egymáshoz. Az Aboudy csak 7-10 méteres mélységben nyugszik, az oldalára dőlve a parttal párhuzamosan. A felépítmény egy része már beomlott, de a raktérbe be lehet úszni, meg lehet nézni mi maradt a rakományból. Különféle eszközök, használati tárgyak vannak elszórva, és ha kevesen járnak ide, az azt is jelenti, ezeket nem is lopkodták (még) el a szuvenírvadászok.

A látótávolság az időjárástól, hullámzástól függ, de kis szerencsével megfigyelhető a roncson élő barrakudaraj, a sok krokodilhal és egyéb élőlény.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Samadai / Dolphin Reef

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 25m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa delfin legalább 1.5m-es hal teknős

Búvárbazár

Suunto adatkábel

Ár: 6.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2022 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés