»» ««

Retró búvárfelszerelések napja 2018

Magyarország

Idén is remek program várja a búvárokat a Csillaghegyi uszodában.

A napokban jutott el hozzánk a szervezők felhívása, amit örömmel teszünk közzé.

Retró búvárfelszerelések napja 2018 rendezvényünk tavaly már országossá, idéntől pedig a jelek szerint nemzetközivé válik, ugyanis németországi vendégünk is érkezik. Nagy dicsóség ez az Imyke Diving csapatának, hiszen vendégül láthatjuk az ország érdeklődő búvárait.

Mint tudjátok, az általános retró búvárcuccokon túlmenően, minden évben célba vesszük a búvárkodás egy szegmensét és azt kiemelten kezeljük. Tavaly így volt ez a búvár versenysporttal, idén pedig az ipari búvárkodás relikviáit állítjuk célkeresztbe.

Rendezvényünkön megtekintheted a régi idők felszereléseit, ezek működőképes darabjait ki is próbálhatod az uszoda medencéjében biztosító búvárok mellett, meghallgathatod az "öregek" történeteit, hihetetlen gyűjtői ritkaságokat láthatsz és különböző előadásokat hallgathatsz meg a témával kapcsolatban. Mint oktató kézzelfoghatóvá teheted a tanítványaidnak, a búvár történelmet és barátokkal tölthetsz egy szép téli vasárnapot!

Rendezvényünkön csak vizsgázott búvárok merülhetnek, regisztráció után! Természetesen várunk minden érdeklődőt, azokat is akik még nem búvárok. Zsákbamacska jegyeinkkel megszerezheted a szponzoraink által biztosított ajándékokat.

A rendezvény időpontja: 2018. február 25 vasárnap 12-17 óra. 
A helyszín: Csillaghegyi uszoda 1038 Budapest Pusztakúti út 2-6. 

További információ, előjelentkezés Kálmán Imre Búvároktatónál az imykediving@gmail.com címen vagy a +36209439508 telefonszámon.

A Facebook esemény itt érhető el.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

East Of Eden (island #7)

Thailand

1/2 db alapján:unalmas(átlag: 3) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés