»» ««

Jordánia ismét nagyot gurított roncs fronton

Külföld

Aquabában felavatták az első víz alatti katonai múzeumot.

Jordánia nem igazán a búvárok elsődleges célpontja, amin a hely hatóságok igyekeznek minden erővel változtatni, elsősorban mesterséges zátonyoknak, búvár látványosságnak elsüllyesztett roncsokkal.

Ezek közül régóta ismert az úgynevezett "TANK" ami egyébként nem az, hanem egy légvédelmi jármű, illetve a C-130 Hercules teherszállító repülőgép roncsa. De nem felejtkezhetünk meg a Cedar Pride hatalmas hajóroncsáról sem, és persze élővilág sem hiányzik a víz alól.

Az Aquaba-i öböl új látványossága a víz alatti haditechnikai múzeum, 19 fantasztikus háborús relikviával.  A kiállítás nem csak véletlenszerűen elhelyezett roncsokból áll, egy komplett alakulatot raktak a víz alá méghozzá háborús taktikai formációban elrendezve.

30 nap digitalizálás, fotózás és tervezés után készült el a kiállítás terve, majd az Aqaba Special Economic Zone Authority (ASEZA) elkezdte a 19 eszköz elsüllyesztését, amihez csupán hét munkanapra volt szükségük.

Az alakulat többféle méretű tankot, mentőautót, csapatszállítót, légelhárító üteget, sőt még harci helikoptert is tartalmaz.

8 objektum 15-20 méter között helyezkedik el, a többi 11 pedig  20-29 méter mélységben 3 különböző helyszínen elrendezve. Így a látogatók sznorkellel, üvegfenekű glass bottom hajóval és természetesen búvárkodva is megtalálhatják az érdekességeket.

[ Aqaba Tourism ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés