»» ««

Gyöngyfarm-rablás

Egyéb

Nagy vihart kavart a nyugat-ausztráliai gyöngyüzletágban, hogy egy búvárokból álló rablóbanda félmillió dollár értékű gyöngyöt zsákmányolt egy merész akció során.

A rendőrség szerint bennfentes információkkal rendelkeztek a rablók, akik közel 300 igazgyöngyöt vittek magukkal a Clipper Pearls farmról. A farm tulajdonosa, Larry House szerint ez volt az iparág történetében az egyik legnagyobb rablás. Szerinte az elkövetők legalább 20 láb hosszú hajóval, búvárfelszereléssel és a gyöngyök terén tapasztalattal kellett, hogy rendelkezzenek. Larry House szerint -aki a történtek ellenére folytatta a munkát -, a többi dolgozónak azzal kell szembenéznie, hogy valamely korábbi munkatársuk is az elkövetők közé került. Azt is elmondta, hogy felkészültek bizonyos veszteségekre, mivel kifejezetten viharos területen található a farm, de ekkora bukás nem volt bekalkulálva a tervekbe. "Ez erkölcsi szempontból is csapás. A dolgozók 99 százaléka rendes ember, de úgy néz ki, valaki közülünk pont minket vett célba."

A rablóknak búvárfelszerelésre is szüksége volt ahhoz, hogy kilenc méteres mélységben elérjék azokat a rácsokat a gyöngykagylókkal, amelyeket levágtak és elvittek. Az, hogy az egészet elvitték, arra utal, hogy igencsak sietősen dolgoztak. Mint House elmondta: "Ezek az emberek bizonyosan ismerték a farmot, és az iparág jellege miatt valakinek a szakmából pontosan tudnia kell, mi és hogy történt."

A tolvajok fejére 20,000 dolláros díjat tűztek ki. A detekítvek is száz százalékig biztosak benne, hogy a rablók ismerősek a gyöngybizniszben. Mint egy nyomozó elmondta, bár lopások előfordulnak, ekkora mértékben szinte soha. A körzetben 16 vállalkozás dolgozik, 128 millió dolláros forgalmat produkálva, de a farmok többsége védett vizekben működik, míg a Clipper Pearls a part mentén. Az iparágban különösen nagy becsben tartják a Clipper Pearls rendkívül szép gyöngyeit.

Larry House szerint, aki 25 éve foglalkozik gyöngyökkel, a tolvajok nagyon szerencsések, mert az idei gyöngyök nagyon jó minőségűnek ígérkeznek - igaz, a feketepiacon eredeti értékük töredékét kaphatják csak érte.

[ CDNN ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Perije Zvezda / Toll Csillag

Croatia (Hrvatska)

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 51m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés