»» ««

Tengeralattjárózás a milliárdosok új hobbija

Egyéb

Úgy fest, a világ leggazdagabb embereinek érdeklődése a vizek mélye iránt fordul. Ám nem búvártanfolyamra iratkoznak be, hanem inkább tengeralattjárót vesznek.

Legalábbis erre lehet következtetni a Sunday Times újságban megjelent írás alapján. Az Egyesült Arab Emirátusok néhány olajmilliárdosa olyan tengeralattjárót üzemeltet, ahol akár aludni is lehet. Mások olyat vettek, amelyet akár méregdrága luxushajóikon is szállíthatnak. Például Paul Allen, a Microsoft társalapítója is 10 személyes tengeralattjáró boldog tulajdosa lett, ami 127 méter hosszú jachtjához is kitűnően illeszkedik. Nyolc másik olyan két személyes tengeralattjárót is eladtak már, amit könnyedén lehet egy jacht fedélzetén tárolni, bármikor készen egy kis víz alatti felfedezőútra.

Az egyik ilyen kis tengeralattjáró a többek között a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosaként ismertté vált orosz Roman Abramovicsé, ami a helikoptere mellett kapott helyet négy mega-jachtjának egyikén. Így tetszés szerint lehet választani légi vagy víz alatti kalandozás között. A hotellé átalakított tengeralattjáróban utazás a kevéssé tehetősek számára is elérhető, persze azért itt is korlátozott a potenciális érdeklődők száma, hiszen 1300 fontot kérnek egy éjszakáért.

A floridai feltaláló, Bruce Jones tengeralattjáróját 87 méter hosszúra és akár 70 ember befogadására tervezik. Az ára 100 millió font, egyaránt képes lenne a víz felszínén közlekedni, vagy akár 300 méter mélyre merülni, miközben a hatalmas ablakokon keresztül lehetőség lenne a nézelődésre. Talán még megjegyezni is felesleges, hogy egy másik, kisebb tengeralattjáróval is felszerelnék, ha valaki közelebbről szeretne megszemlélni egy roncsot vagy egy zátonyt.

Jones ötlete volt a 22 szobás víz alatti szálloda is, amelynek most már minden összeállt a megvalósításához, és 2006 decemberében a tervek szerint megnyílik a Bahamákon a Poseidon Resort. Ha a tengeralattjárót sikerül megépíteni, azt is Poseidonnak nevezik majd, illeszkedve Jones nagy tervéhez: szeretne egy igazi víz alatti luxusturizmusra épülő birodalmat kiépíteni.

Kapcsolódó link: Paul Allen és Abramovics Yachtja (érdemes megnézni a Powerpoint képeket is)

[ Divernet ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Rocky Point (island #7)

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 33m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés