»» ««

A falklandi háború veteránja mesterséges zátony lett

Külföld

A fregattot az új-zélandi Wellington közelében, Island Bay mellett süllyesztették el.

A süllyesztés során minden pontosan a tervek szerint zajlott le, a HMNZS Wellington egyenesen áll 20 méteres mélységben, orrával szembefordulva a Cook szorossal. Hídja még a felszínről is látható, tehát az új roncs kezdő és tapasztalt búvárok számára egyaránt jó merülőhely lehet.

A hajót 1968-ban bocsátották vízre HMS Bacchante névre keresztelve, és szolgált az 1982-es háborúban is a Falkland-szigeteknél, mint őrhajó. Komoly sérüléseket szenvedett egy összecsapásban, ahol két fregatt, két romboló és egy partraszálló hajó is elsüllyedt, és más hajók is megrongálódtak. 1986-ban adták el Új-Zélandnak, ahol HMNZS Wellingtonra nevezték át, és számtalan őrjáratot teljesített 1999-ig, amikor kivonták a szolgálatból.

Ezek után jelképes, egy dolláros összegért adták el egy szervezetnek a hajót - ami aztán másfél milliót költött rá, hogy elsüllyeszthetővé tegye. Ám ez a befektetés a tervek szerint megtérül majd, mert a projekt koordinátora, Marco Zeeman szerint a búvárturizmusból származó jövedelem évi 7,5 millió dollár.

Kapcsolódó link: A roncs weblapja , 15 perces műsor az elsüllyesztésről!

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Új-Zéland-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés