»» ««

Hivatásos rekorderek a víz alatt

Egyéb

Akadnak olyan emberek a világon, akik számára a Guiness könyvbe kerülés jelenti az élet igazi célját. Néhányan közülük biztosra mennek, és több kategóriában is csúcsra törnek.

Az amerikai Ashrita Furman állítólag 102 rekord birtokosa. Ezek között olyan hasznos dolgok vannak, mint a fejen egyensúlyozott tejesüveggel elért távolsági rekord, vagy az orral történő narancsgurítás sebességi csúcsa. A víz alatt is állított már fel rekordot, például ugrókötelezésben illetve zsonglőrködésben. Ez utóbbit 48 percen és 36 másodpercen át volt képes labdaejtés nélkül csinálni, de az igazi sportember mindig a legjobbra törekszik, tehát a közelmúltban meg szerette volna javítani eredményét. Egy tengeri akváriumban került sor a próbálkozásra, ám az egyik lakó nem volt tekintettel a teljesítmény komolyságára. Egy cápa, mivel szokásos pihenőhelyén került sor az attrakcióra, odaúszott, kizökkentve ezzel Ashritát, aki elejtette az egyik labdát. Utána újból elkezdte a zsonglőrködést, ám feladta pár perc után. Bízunk benne, legközelebb több sikerrel jár, és talán jobban választja meg a helyszínt - vagy a közreműködőket.

A szingapúri Khoo Swee Chiow viszont állítja, megjavította a víz alatt tartózkodás rekordját, amikor 220 órát, azaz kilenc napot töltött el egy speciális tartályban, felülmúlva ezzel egy brit búvár 1986-os eredményét. Hősünk a merülés után fáradtnak, de elégedettnek érezte magát, és tovább készül más tervei megvalósítására. A férfi ugyanis, Ashrita Furmanhoz hasonlóan, számos kalandban vett már részt, megjárta már az Északi- és Déli-sarkot, illetve a földrészek legmagasabb hegycsúcsait is. Most pedig a Guiness könyvbe kerülhet a neve, bár a rekordjavítás szabályai között el nem igazodó átlagemberek számára különös lehet, miért több ez a kilenc nap, mint a két olasz búvár tíz napja...

[ Underwatertimes ]

Kapcsolódó oldalak:
Ashrita Furman honlapja
Khoo Swee Chiow honlapja
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Arinaga, El Cabron

Spain, Canaries

7/7 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 22m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelynagy rája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés