»» ««

Csökken a cápatámadások száma

Egyéb

Egy cápakutatással foglalkozó szervezet kimutatása szerint az utóbbi évben folyamatosan csökken a támadások száma az előző évhez képest.

Az International Shark Attack File összegzése szerint 2005-ben 58 eset történt, míg 2004-ben még 65. A támadások közül négy volt halálos kimenetelű, ez nem változott 2004-hez képest. Folytatódik tehát a csökkenő tendencia, 2000-ben ugyanis még 78 támadásról adtak hírt, ami közül 11 volt végzetes. Ám még az a szám is elenyésző ahhoz képest, hányan merészkednek a vízbe úszni, szörfözni vagy búvárkodni.

A szervezet vezetője, George Burgess szerint a visszaesés hátterében az lehet, hogy a halászat miatt csökken a cápák száma. De hozzátette, azt sem lehet kizárni, hogy az emberek lettek óvatosabbak, és kerülik azokat a helyeket, ahol nagyobb a támadás esélye.

2005-ben a legtöbb baleset szörfösökkel történt, szám szerint 29. Az úszok és sznorkelezők 20 támadásnak voltak áldozatai, míg a búvárokat 4 alkalommal érte cápatámadás. A halálos támadások közül kettő Ausztráliában, egy-egy pedig az USA-ban és Vanuatun volt. Összességében az Egyesült Államokban jegyezték fel a legtöbb esetet, 38-at, ezen belül is 18-at pedig Floridában, ahol folyamatosan viták vannak a cápaetető búvárok, a sporthorgászok és a strandolók között. 10 támadás volt Ausztráliában, 4 Dél-Afrikában, 1-1 pedig a Bahamákon, St. Martinon, Mexikóban, Fijin, Vanuatun és Dél-Koreában.

[ Divernet ]

Kapcsolódó írások:
Halálos cápatámadás Queenslandben
Puszta kézzel futamította meg az emberevő cápát
A gyilkos cápa megölését követelik Ausztráliában


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tortugas

Mexico

1/1 db alapján:unalmas(átlag: 1) nehéz körülmények
max: 22m, látótáv: 10-25m , áramlás

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés