»» ««

Bemutatkozik az Effesub

Felszerelések

A közelmúltban az Effesub által gyártott felszerelésekkel ismerkedhettünk meg. Kipróbáltunk ruhákat valamint uszonyt, reduktort és mellényeket alsó és felső kategóriából.

Tetőtől talpig Effesub felszerelésbenElég sok olyan gyártó van, akinek a termékeit csak az internetről ismerjük. Pár jó fotó és néhány magasztaló szó viszont elég kevés ahhoz, hogy bárkinek teljes nyugalommal ajánlani lehessen valamit. A hazánkban még újnak számító Effesub forgalmazója, Sopronyi Richárd (Diving Island) ezért úgy döntött, személyesen mutatja meg nekünk termékeit.

Az olasz gyártó elsősorban szabadtüdős felszerelésekkel foglalkozott, ám nemrég bővítette termékskáláját a készülékes búvárkodáshoz szükséges valamennyi felszereléssel. Hogy teljes képet kapjunk, egy alapszintű és egy csúcskategóriájú felszerelést próbálhattunk ki Dorogon merülés közben. A gyártónak nincsenek távoli-keleti tömeggyártású, saját névre címkézett felszerelései, így aztán minden, amit kipróbálhattunk, újdonság volt a számunkra. Ez egyből látszott például a Frameless maszkon, ami sok más gyártó "uniformizált" keretnélküli maszkjához képest más kialakítású, szélesebb látóterű. Egyébként éppen a saját gyártás miatt vállal a felszerelésekre két éves garanciát az Effesub, a kivétel a reduktorok öt éves garanciája.

Azt már előzetesen elmondta Richárd, hogy a ruhák is meglepetést fognak okozni, mert anyaguk nem a szokásos neoprén, hanem annál elasztikusabb, így könnyebb az öltözés és nagyobb a komfortérzet. Az ember az ilyet hiszi is, meg nem is, hiszen egy meleg napon egy dupla ötös ruha felvétele nem szokott szuper programnak számítani, bármilyen is a ruha. Legalábbis előzetesen így gondoltuk. Ám be kell ismerjük, az Effesub ruhákon tényleg érződött a különbség. Meglepő módon az alaptípus (Europa Dive), a kantáros alsó és csuklyás felső résszel rendelkező, hagyományosnak mondható ruha tűnt még a két ruha közül is kényelmesebbnek. Volt már rajtam pár ilyen kialakítású búvárruha, de eddig az összes közül az Effesubé tűnt a legjobbnak. A másik, overáll és rövidruha összeállítású Modular 50 is kényelmes ruha, de a különbséget mégsem éreztük túl nagynak a hasonló kategóriájú ruhákhoz képest.

Effesub White Dolphin és Power 5A két-két papucsos (T-Max és White Dolphin) és pántos (Electa és Power 5) uszony egyaránt megfelel a célnak. A papucsos uszonyok közül T-Max kifejezetten lágy, valószínűleg inkább sznorkelezésre szánták, de normál merülés alatt sem volt vele különösebb problémám. Talán túlságosan is könnyűnek éreztem, szokatlan volt. A másik papucsos, a White Dolphin pedig hatékonyságban nem sokban különbözött az átlagos pántos uszonyoktól, nagy felülete és viszonylagos keménysége ellenére is kényelmesen és hatékonyan tudtam használni. Pántos uszonyok közül az Electa képviseli az átlagos megoldást, míg a Power 5-nél a gyártó a konkurenciához hasonlóan új megoldásokat próbált bevezetni. Az eredmény egy kellemesen használható uszony lett, ami jó sebességet biztosít a búvárnak.

Az Effesub alapszintű mellénye, a Basic nem súlyintegrált, de jó kialakítású, kényelmesen magunkra igazítható, és két nagy cipzáros zsebe van. Kevesebbet merülő búvárok számára lehet megfelelő választás, de manapság azért inkább az integrált súlyos mellények közül választanak a legtöbben. A másik kipróbált típus, a Boost Control viszont már súlyintegrált (igaz, a manapság már nem igazán korszerűnek számító tépőzáras rögzítésű zsebekkel és két kis trimzsebbel hátul), a hevedereket teljesen a méretre lehet igazítani, az inflátorfej is igencsak masszívnak tűnt a fém alkatrészekkel - ez már az igényesebb búvárok választása lehet. A víz alatt is kényelmes volt, de ebben a kategóriában már az ár is nagyon meghatározó, hiszen a teljesítmények között nagy különbség nincs.

Effesub Basic és Boost ControlA gyártó legolcsóbb reduktora a Classic Two, egy hagyományos, nem kiegyensúlyozott dugattyús reduktor, ami paraméterei szerint hideg vízben is használható. Bár nyilván adta a levegőt, légzési komfortja nem hasonlítható a drágább, kiegyensúlyozott membrános típuséhoz (Iton), amit lényegesen jobban szerettünk. Általában én magam is jobban szeretem azokat a reduktorokat, amelyek mindenféle merülési körülmények között használhatóak, szóval a Classic reduktor megítélésem szerint nem a legjobb választás manapság már egy sportbúvárnak.

Végül megbeszéltük tapasztalatainkat, és nem volt nehéz közös nevezőre jutnunk. Nyilván a mai fejlett búvártechnika mellett nagy csodák és óriási csalódások ritkán érik a búvárt, ha minőségi felszerelést választ, és az Effesub egyike a jó alternatíváknak. Sportbúvár szemmel legalábbis minden felszerelés nyújtotta az elvárható teljesítményt, és ez a legfontosabb. A számunkra leginkább kellemes meglepetést okozó neoprén ruháik pedig kimondottan jó választásnak tűnnek.

Köszönjük a dorogi búvárbázis segítségét a teszt lebonyolításában!
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

South West Rock, Fish Rock Cave

Australia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 16m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésüreg vagy barlanghomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés