»» ««

Búvárdetektor kereskedelmi forgalomban

Egyéb

Egy katonai felszereléseket gyártó cég víz alatti detektorát dobta piacra.

A QinetiQ Cerberus nevű műszere képes egy búvárt vagy úszót megtalálni akár 800 méteres sugarú körben. A hajó alá süllyeszthető, vagy a hajóra ill. tengerfenékre rögzíthető modul 360 fokban képes érzékelni.

A rendszerben egy szonárt kombináltak egy nyomkövetővel, ami abban segít, hogy eldöntse a közeledő objektum mivoltát. Azt állítják, hogy a rendszer képes különbséget tenni halak és búvárok között, sőt, akár még azt is meg tudja állapítani, normál búvárfelszereléses vagy újralégzős búvárról van-e szó. A hajók által keltett rezgések vagy az uszadék is felismerhető, és ki is iktathó a riasztási rendszerből.

Az első érdeklődők közé a szuperjachtok multimilliomos tulajdonosai tartoznak, akik a lehetséges behatolók ellen védekeznének. Az Amerika Kupa spanyolországi futamán, Valenciában is használtak két egységet, mivel a részt vevő versenyzők éppen olyan féltve őrzik a hajók titkait, mint a Forma1-es versenyautók műszaki paramétereit. (A szerk. megjegyzése: nyilván azért békés célú felhasználása is széleskörű lehet a szerkezetnek.)

[ Divernet ]

Kapcsolódó írások:
Búvárterroristákat képez ki az Al-Kaida?
Tengeralattjárózás a milliárdosok új hobbija


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Shelly Beach

Australia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 12m, látótáv: 4-10m

parti merülésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelycápa csikóhal nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés