Csak egy guide merüli Shagrán. A briefing alatt elmagyarázta, hogy hol mivel fogunk találkozni (nagyjából be is jött). Dombok, tornyok (az egyik ferde óriás), völgyek, üregek, kanyonok, színpompás korallkertek. Először a tornyok között a mélyben – itt láttam a messzeségben elvillanni életem első cápáját (a karcsú árnyék elsiklott a ködben, fehérfoltú szirtcápa volt). Basem fejenállós mutatványa bohóchalakkal. Mutatott egy picike zöld-sárga halacskát egy korallbütykön lapulva: ici-pici skorpió volt, még igencsak szüksége volt a mimikrire. Denevérhalak egy kiszögellés alatt; egy átjárónál nagy kék lantfarkú sügér (Variola louti) kapott tőlünk szívbajt. Édesszájú halak (Plectorhinchus gaterinus) egy torony derekánál. Érdekes, hogy ezen a tájon sok a szinte tintával összespriccelt, majdnem fekete álarcos gömbhal. Itt is csoportosan láttuk őket – hiába, a szerelem.
Aztán nyílt meg alattunk a homokos fenekű kanyon, hatalmas Porites-dombokkal szegélyezve. Végre láthattam itt egy érdes íjhalat, pedig ritka (Aluterus scriptus). A kanyon alján a guide, ellegyezgetve róla óvatosan a homokot, egy kónusz-csigát leplezett le (Terebra maculata).
A vége itt is bujkálás lett, némi alagutakban. Egy újabb, a már látottnál kisebb krumplisügér (Epinephelus tukula), kék és óriás íjhalak, egy félbarlang falának aljában csiga (Phyllidia arabica), barlangban balta- és katonahalak. Napóleon messze.
Szép hely.