»» ««

Bali búvártúra, hasznos információk

Utazási élmények
2/6. oldal


A búvárkodással kapcsolatban azt sikerült előzetesen kiderítenünk, hogy három olyan régió van, amit feltétlenül fel kell keresnünk merülési szándékkal:
- Tulamben és környéke a fő attrakcióval, a Liberty roncsával;
- Padang Bai környéke és az onnan speedboatokkal elérhető Nusa Penida sziget, számos mantás, cápás és molamolás hely;
- Menjangan szigete Bali nyugati csücskén a pygmykkel.
Túránk első felében tehát itt kerestünk szállásokat és bázisokat is. Találtunk, és mindegyikkel nagyon meg voltunk elégedve. Általában a két parti merüléses nap 40 euro, ehhez ivóvíz és ebéd is jár. Jukunggal ez 45 euro, speedboattal a távolságtól függően 55-60 euro.
Mi saját cuccot vittünk, hosszú ruhát és csuklyát is, mert fázósak vagyunk, pedig a víz 27 fokos volt. Nusa Penida és a Padang Bai környéke picit hűvösebb. Fontos, a szigeten tuti nincs egy DIN-es palack sem!!! Átalakítót, kengyelt vigyen mindenki magával. A merülések alapára mellett szinte ingyen van a felszerelés bérlése, ha szükséges. A cuccok kicsit leharcoltak, általában rövidruhát adnak és papucsos uszonyt. Szinte végig a túránk során úgy merültünk, hogy páronként egy guide kísért bennünket. Még négyünket is szétbontottak két csoportra, de nem bántuk meg.

Tulambenben kezdtünk, itt partról is lehet (és kell) merülni, viszonylag könnyebb, kevésbé áramlásos helyek vannak. A legtöbb búvár biztos hallott a Liberty roncsról, és a tulambeni Tauch Terminal bázisról, ami a roncshoz közel fekszik, és korlátlan parti merülést biztosít a búvároknak. Ez szép, de a bungalóért elkért 50 eurót sokalltuk, így más bázist kerestünk a közelben. Tulamben kicsi falu a sziget észak-keleti csücskén, de nem az egyetlen. Amed, Jemeluk közeli célpontok, olcsó szállásokkal és rengeteg kisebb bázissal. Választásunk az EuroDive-ra esett Amedben, nem utolsósorban azért, mert kiderült, hogy magyar vezetője van, Kleyer Viki.

A management nemcsak a bázist, hanem több kisebb szállodát is igazgat, így a szállás is gyorsan megoldódott. A bázishoz nagyjából 150 méterre található Coral View Villas-t választottuk, ahol egy kétszemélyes bungit légkondival, hűtővel és reggelivel 30 dollárért adtak.

A reptéren természetesen a bázis mikrobusza várt négyünket. A transzfer Tulamben környékére a reptérről két és fél óra. Nem a távolság nagy, hanem az utak rosszak és forgalmasak, átmennek minden kicsiny falun és a domborzati viszonyok miatt is lassú a haladás. Ellenben szép a panoráma! Néha egész komoly dugók alakulnak ki templomok környékén, ha szertartás van. Ilyenkor leáll minden, a rend éber őrei forgalomirányítás helyett szívesebben alkalmazzák a forgalom leállítás eszközét. Ez Bali velejárója, ne bosszankodjunk, inkább szálljunk ki, és fotózzuk az embereket és az arcokat, a színes forgatagot.

Bevackoltuk magunkat tehát első este, másnap reggeltől pedig merültünk. Napi kettőt. Reggeli után séta a bázisra. Ha Tulambenbe mentünk, a cuccokat ládákba pakoltuk, amit a srácok felpakoltak a mikrobuszra. Transzfer, parkolás a merülőhelyhez közel, ahol a ládákat és a palackokat helyi fehérnépek cipelték a partra, általában a fejükön! Összeszerelés a parton, gyors briefing és merülés. Utána pihi, a guide átszerel míg te a tízóraidat vagy az ebédedet majszolod- mert ez is jár a merülésekhez: ivóvíz és könnyű elemózsia. Újabb merülés. Utána a parkolóig megint az asszonyok cipekednek helyetted. Transzfer, a bázison a srácok pakolnak és el is mosnak mindent!
Ha helyben a jukungokkal merültünk Amed vagy Jemeluk környékén, akkor a felszerelést összeszereltük a bázison, asszonyok levitték a partra, még a kicsiny csónakba is beletuszkolták. Nekünk csak egy kis séta a bávárruhában a hajókig, és indulhattunk is.

Az írás a következõ lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abington Reef

Sudan

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés