»» ««

Újabb cápafajokat védenek

Környezetvédelem

A környezetvédők örömmel üdvözölték az EU új határozatát.

Brüsszelben a tagállamok elfogadták Németország javaslatát, hogy két cápafajt, a tüskéscápát (Squalus acanthias) és heringcápa (Lamna nasus) helyezzék védelem alá, azaz a CITES (Convention on International Trade in Endangered Species) következő, 2010 márciusi konferenciáján az EU előterjeszti az erre vonatkozó kezdeményezést.

Uta Bellion a Shark Alliance részéről elmondta, hogy ezzel a nagy jelentőségű döntéssel az Európai Unió fontos lépést tett annak irányába, hogy vezető szerepet töltsön be a fenntartható kereskedelem területén, és ezek a fajok is megkapják a megérdemelt figyelmet. Kiemelte Németország szerepét amiért felkarolta a kezdeményezést, és a tagországok pozitív döntését is.

A tüskéscápa és a heringcápa az IUCN Vörös Listája szerint nagyon veszélyeztetettnek és veszélyeztetettnek számít. Az előbbi fajt elsősorban a húsa miatt halásszák, míg utóbbinak a húsát Európában, uszonyait Ázsiában vásárolják. A németek előterjesztése révén a kereskedelmüket fenntartható szintre szoríthatják vissza nemzetközi szinten. Bizonyos mértékű halászatot továbbra is engedélyezni fog az EU, a kvótákat decemberben határozzák meg. A kereskedelem szabályozása mindenesetre csak az első lépés Uta Bellion szerint, mert a környezetvédők úgy vélik, a kutatások is a halászat teljes tiltását tartják az igazán jó megoldásnak.

[ Shark Alliance ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gamul Soraya

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés