»» ««

DNS-vizsgálat segíti a cápavédőket

Tudomány

A cápáktól védő hálók más élőlényekre is veszélyesek, a cápákat védők pedig még a DNS-vizsgálatot is bevetik.

Ausztráliában több helyen is úgy vélik, csak a kifeszített hálók védhetnek a cápáktól. A Queensland partjainál kihelyezett hálókról most hozott nyilvánosságra információkat a helyi kormányzat. Ezek szerint 12 hónap leforgása alatt 16 delfin, 6 bálna, 1 dugong, 109 tüskés rája és 30 teknős gabalyodott ezekbe, melyek közül jelentős számút sikerült kiszabadítani, de 12 delfin, a dugong és 27 itt pusztult el. A program szóvivője, Tony Ham állítása szerint a kormányzat azon dolgozik, hogy ennél kevesebb élőlény essen áldozatul a hálóknak, ezért megpróbálnak változtatni rajtuk.

Máshol viszont maguk az áldozattá vált cápák szolgáltatnak témát a sajtónak. Kínában még mindig óriási a kereslet az uszonyaik iránt, de az mindig rejtve maradt, pontosan honnan is származik a felszolgált cápahús. Ám ennek szeretnének véget vetni azzal, hogy DNS-vizsgálatokkal próbálják követni a cápák útját Kínától az elejtés helyéig. Az Endagered Species Research nevű újság arról számol be, hogy az eredmények szerint egyértelműen szükséges a fokozottabb védelem, és a kereskedelem szigorúbb ellenőrzése.

A vizsgálat módszere az volt, hogy összesen 62 mintát vettek a Hong Kong-i piacra szánt pörölycápa-uszonyokból, és a DNS alapján 57 származási helyét sikerült azonosítani. Az Atlanti-óceán nyugati részén élő populációval összevetve három további régiót határoztak meg, méghozzá északi a Mexikói-öböl térségét, Belize és Panama körzetét, és a legdélebbre eső brazíliai területet. A tudósok a vizsgált minták alapján úgy határozták meg, hogy 21 százalék származott a Nyugat-Atlanti vizekből, ahol a pörölycápa veszélyeztett fajnak számít, és így védelem alatt áll 2006 óta. A nagy kereslet és a magas ár miatt fogják továbbra is ezeket az állatokat, korábbi becslések szerint évente 73 millió(!) cápát pusztítanak el az uszonyaik miatt, amiből 1-3 millióra tehető az áldozatul esett pörölycápák száma. Ahhoz, hogy a kihalásukat meg lehessen előzni, még határozottabban kell fellépni a cápahalászok ellen, és most már a DNS-alapú származási hely meghatározással újabb eszköz van a védelmet szigorítók kezében.

[ UnderwaterTimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 4. shark 2009 dec 06. 20:07  
Tény, hogy Kína a legnagyobb cápauszony felhasználó,és -sajnos-, az is tény, hogy a kínai kormány szemmel láthatóan nem tesz semmit ez ellen. A Kínába kerülő cápauszonyok legjelentősebb mennyisége pedig nem a kínai felségvizekről kerül az éttermeikbe, így szó sem lehet holmi halászati belügyről. Egyébként, hogy valami keveset mi is tegyünk az áldatlan helyzetért; javaslom, hogy állítsuk össze azoknak a Budapesten működő kínai éttermeknek a listáját,ahol cápauszonylevest is árulnak. Ha a divecenter.hu szerkesztősége hozzájárul, tegyük közzé ezen éttermek listáját,és hívjuk fel a búvárok figyelmét, hogy mindaddig kerüljék el nagy ívben ezeket az éttermeket, amíg a tulajdonosaik nem szüntetik meg a cápauszony leves forgalmazását.
 3. Kékbálna 2009 dec 06. 19:43  
Na ja. A pandákra is csak akkor figyeltek oda amikor kiderült jó üzlet a panda bébi eladás az állatkertekbe. Szóval ott sem az önzetlenség itatta át szívüket.
 2. bm777 2009 dec 06. 14:06  
Azét ez elég érdekes dolog...Kína fütyül a WWF-re de ha mondjuk pandákról van szó akkor egyből világhír van belőle meg akkor ugye ott mindent megtesznek hogy ne haljanak ki...érthetetlen...ezt ugyanígy megtehetnék cápáknál is de hát a pénz az nagy úr...meg a kuriózum...
 1. shark 2009 dec 06. 11:57  
Mindaddig nem lesz eredményes az ún. uszonyhalászat elleni küzdelem, amíg a felhasználó országok maguk nem hoznak a cápahalászatot tiltó jogszabályokat. Sajnos, a fő felvevő piac, Kína és Dél-Korea részéről nem nagyon látni az ezt célzó törekvéseket. Egyetlen pozitív példa a térségből Tajvan, amely 2007-től betiltotta, igaz, hogy egyelőre csak az érdescápa ( "whale shark " ) vadászatát, de már ez is részeredmény. Kínával igazán nem sok mindent lehet kezdeni, egyszerűen fütyülnek a WWF és más szervezetek cápavédelmi kezdeményezéseire. A cápauszony-leves, illetve a cápahús termékek elleni európai, ausztrál,illetve amerikai bojkott  is hidegen hagyja a kínai nagykereskedőket, mivel a belső piacuk a legnagyobb felveveő. Azért érdemes azt is megemlíteni, hogy bizonyos cápafajok jövőjét nem csak a "sárga veszedelem", hanem a szavakban oly környezettudatos EU egynémely tagállama
is veszélyezteti. Spanyolország évente átlag 100.000 tonna cápauszonyt exportál a kínai piacokra. A spanyol halászhajók által elejtett cápák pedig még tovább csökkentik a már amúgy is kritikus állapotban lévő mediterrán és kelet-atlanti cápapopulációk egyedszámát.

Merülőhelyek

Shag Rock

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés