»» ««

A legmélyebb áhítattal

Külföld

A lelkészek készek a víz alatt is tenni a világ jobbításáért a Fülöp-szigeteken.

Havonta legalább egyszer Tito Soquino atya búvárruhára cseréli a reverendára cseréli néhány másik lelkésszel egyetemben. A mélyben szemetet gyűjtenek, a halakat etetik és próbálnak tenni az ország rongálódó korallzátonyaiért.

Soquino az alapítója a Sea Knights (Tengeri lovagok) nevű vallási alapú közösségnek Cebu szigetén, ami katolikus papokat toboroz soraiba azzal a céllal, hogy "scubasureros" azaz víz alatti szemétgyűjtő, környezetvédő legyen belőlük. A szervezetet 2008-ban alapították, azóta több mint tíz lelkész csatlakozott a különleges lovagrendhez. Mielőtt víz alá mennének, két napos gyorstalpalón vesznek részt, ezt a felkészítést Soquino "környezettudatossági evangelizációként" emleget. Természetesen nem csak lelkésznek vesznek részt a merülési programokban, hanem rendőrök, köztisztviselők, sportolók, újságírók is. Az alapító elmondása szerint komolyan vették XVI. Benedek pápra felhívását ami a klímaváltozásról szól, és meggyőződésük arra sarkallja őket, hogy aktívan vegyenek részt a környezet védelmében.

Ez a tevékenység pedig nem csak a szemétszedésről szól: védett övezetek kijelölésében segédkeznek, népszerűsítik az ökoturizmust, hogy erre átállva hagyjanak fel a romboló jellegű tevékenységgel a halászok. Egy helyi szinten nagyon ismert Jézus-festménnyel együtt járja körbe a szigeteket, felhasználva a hit erejét is a munka során. A víz alatt azért továbbra is a különféle műanyag hulladékok gyűjtése a fő céljuk, illetve a töviskoronás csillagok eltávolítása a korallzátonyokról, amelyek óriási pusztítást tudnak végezni. Soquino nem csak vallásos meggyőződésére támaszkodva cselekszik, egy környezetvédelmi menedzsment kurzust is végzett tanulmányai során. A lelkészek a merüléseik során nem csak a jól ismert helyekre mennek el, hanem a viszonylag kevéssé ismert pontokon is felmérik a helyzetet, Cebu és Bohol körzetében. Videókat és fényképeket is készítenek, melyeket aztán később a közösségnek is megmutatnak, hogy az emberek láthassák, mi is van a víz alatt. Az ismeretterjesztés leghatékonyabb módjának a valós helyzet dokumentálását és bemutatását tartják, nem pedig a különféle elméletek ismertetését.

A mélységben természetesen többféle kalandba keverednek a búvárkodó tiszteletesek, lefilmeztek vízbe ömlő szennyvizet egy üzem közelében, máskor pedig cápával találkoztak. Utóbbi kicsit ijesztő, mégis örömteli esemény volt a számukra, hiszen a cápa jelenléte jót jelez a tenger élővilágát tekintve. A halak etetésével bizonyos helyekre szeretnék odaszoktatni az állatokat, ahonnan elvándoroltak az élőlények. Ám az egyik alkalommal mindenki a parton felejtette a halaknak szánt csemegét: "Egymásnak mutattuk a kezünkkel kérdőn, nincs-e valakinél kenyér, aztán a halak gyorsan tovaúsztak. Mintha megértették volna a jeleinket és kommunikáltak volna velünk."

[ newsinfo.inquirer.net nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Fülöp-szigetek-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. Luciferin 2011 nov 12. 22:02  
:-(((((
 4. elche 2011 nov 12. 21:21  
Láttam rövidebb szemétszedési felkészítőt már...:)
 3. Luciferin 2011 nov 12. 21:08  
Akkor én írom szomorúan azt amit az előbb Káplán...
 2. elche 2011 nov 12. 21:01  
Lehet, nem volt szerencsés a fordításom, ez csak a környezetvédelmi ismeretekről, szemétszedésről szól a cikk szerint, nem a búvártanfolyam.:)
 1. Káplán 2011 nov 12. 20:32  
'Mielőtt víz alá mennének, két napos gyorstalpalón vesznek részt,' Akire a legmagasabb helyről vigyáznak, talán még ezt is megengedheti magának ...

Merülőhelyek

Sha´ab Suadi, Korall Gardeen

Sudan

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 18m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés