»» ««

Hatszáz éves svéd hajóra bukkantak

Egyéb

Stockholm egyik tengeröblében gyorsvasút építési munkálatok során egy hatszáz éves hajóroncsra bukkantak svéd kutatók.

A parttól csak alig pár száz méterre süllyedt el a feltehetőleg 1390-ből származó hajó a teljes rakománnyal együtt. Hatszáz éven keresztül mintegy 10 méteres mélységben nyugodott a Riddarfjärden-öbölben.

Tulajdonképpen egy közlekedési probléma révén akadtak a hajóroncsra. A város északi és déli részét összekötő vasúti híd ugyanis már annyira túlterhelt, hogy újabb felszíni vonal vezetésére már nem volt mód, ezért Stockholm vezetői az alagútépítés mellett döntöttek. "A fúrási munkálatok során műanyag zacskók, kerékpárok, székek és karácsonyfa maradványok között bukkantunk rá szeptemberben a szinte teljesen betemetett hajóroncsra" -mondta Mathias Andersson, a városi Tengerészeti Múzeum munkatársa.

Csak azért hozták a napokban nyilvánosságra az esetet, mert mostanra sikerült meghatározni a lelet korát (C14-es izotóp vizsgálattal). A vizsgálatok alapján a hajót feltehetőleg 1350 és 1370 között építették, és 1390 körül süllyedhetett el.

"Eddig ez a legrégebbi hajóroncs, amit Svédország területén valaha találtak" - mondta Mathias Andersson a Spiegel Online-nak. "Amennyiben sikerül a hajó rakományát is megtalálni, az jó betekintést adna a 14. század mindennapjaiba."

Hasonló sikerélményben volt részük a svéd kutatóknak 1956-ban, amikor a jelenlegi helyszín közelében egy 1628-ban elsüllyedt hajó roncsaira bukkantak, amely valószínűleg a harminc éves háborúban a svéd flotta zászlóshajója volt. A leletet 1959 és 1961 között, 16 szakaszban emelték ki. Hosszú folyamat során kivonták a vizet a fából, és műgyantával helyettesítették. Ma a Vasa Múzeumban látható, nem messze a kikötőtől, és jelenleg is jó állapotban van.

A kutatók remélik, hogy az újonnan felfedezett hajóroncs is hasonlóan jó állapotban van, ugyanis ezen a helyen is brakkvíz (sós és édes víz keveréke) van, amely nem kínál kedvező életfeltételt a hajókat leginkább tönkretevő fúró féregnek, amelyek normál körülmények között igen hamar "megdézsmálják" a hajókat.

[ National Geographic ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Varese wreck

Croatia (Hrvatska)

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajokcápa jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés