»» ««

Az angolok vevők voltak a búvár-thrillerre

Egyéb

A meglehetősen vitatott megítélésű Open Water bemutatása hétvégéjén a legnépszerűbb film volt az Egyesült Királyságban.

A szakértők szerint a kis költségvetésű független film azért korántsem számíthat olyan üzleti sikerre, mint a Blair Witch Project, de a hajó által a vízben felejtett búvárok vérfagyasztó története már bőven visszahozta a belefektetett tőkét. A búvártársadalom szereplői közül néhányan felemelték a szavukat a film ellen, de lássuk be, ha a filmeknek bármi közük lenne a valósághoz, az USA már rég romokban heverne az őrült terroristák, a világuralomra törő tudósok és az UFO-invázió következtében.

Ami a búvárkodásban a legtöbbünk számára szép és érdekes, az egy játékfilmben meglehetősen érdektelen volna, így hát olyan történetet választottak a film alapjául az alkotók, amitől bevételt remélhettek. Bejött nekik. Nekünk pedig marad az igazi merülés élménye, tehát szerintem mi sem járunk rosszul. Mindenesetre, mivel bárki kerülhet a filmbelihez hasonlatos helyzetbe, szeretném felhívni a figyelmet a Divers Alert Network (DAN) honlapján szereplő hosszú írásra, ami a témával kapcsolatos.

Gonda Rudolf
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Lighthouse

Egypt, Red Sea

11/21 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) könnyű körülmények
max: 30m, látótáv: 10-25m , áramlás

parti merülésfal merüléskorallos, trópusi élővilágcsikóhal legalább 1.5m-es hal nagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés