»» ««

Hajót süllyesztettek Bodrumban

Külföld

A törökök sem akarnak lemaradni a roncsversenyben.

A 37 méteres, kiszuperált járőrhajó az első katonai vízi jármű, amit ilyen célra használtak fel Törökországban. A búvárturizmus fellendítésének szándékával fenékre küldött hajó nagyjából 25 méteres mélységben nyugszik majd.

A projekt kivitelézését a Bodrum Underwater Association (BUA) hajtotta végre, akik víz alatti régészek gyakorlati képzésére is szeretnék használni a roncsot. (A szerk. megjegyzése: Bodrumban található Európa kevés víz alatti régészeti múzeumainak egyike, ami díjakat is nyert már ötletes kialakításával, és tényleg feltétlenül érdemes felkeresni.) A hajóroncsot a turistákat szállító tengeralattjárók is felkeresik majd, és tervezik, hogy a török légierő jóvoltából egy repülőt és egy helikoptert is elsüllyesztenek a közeljövőben.

A BUA szóvivője elmondta, hogy a nagyszabású terv végeredményeként arra számítanak, hogy évente 300,000 hazai és külföldi búvárturista merül majd a térségben.

[ DIVE ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Törökország-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Little Brother / Small Brother

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés