Mária királyné elsüllyedt hajói
MagyarországTóth J. Attila, a Kulturális Örökség Hivatalának munkatársa mesélt hivatásnak tekintett hobbijáról, a búvárrégészetről, és annak magyarországi fejlődéséről, tapasztalatairól, eredményeiről.
2006 tavaszán lakossági bejelentés érkezett Szobról az amatőr búvárokhoz és búvárrégészekhez (A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya a KÖH és a Megyei Múzeumok támogatásával működő húsz-harminc főnyi szakember alkotja ezt a Tóth J. Attila vezette brigádot), hogy egy szobi lakos három évvel korábban cserepeket és egy iszkábaszeget talált az Esztergom és Szob közötti Duna szakaszon. Az előbbiek török koriak, az iszkábaszeg pedig, amelyet kizárólag hajópalánkoknál használnak, szintén 15.-16. századi. Mivel a felfedezés pontos helyét nem sikerült behatárolni, így az első merülések még nem hoztak sikert, de előfordulhat, hogy a jövőben Mária királynő eltűnt hajóinak egyike, vagy annak darabjai kerül elő. Miután II. Lajos királyunk a mohácsi csatában a Csele-patakba fulladt, Buda várában felesége, Habsburg Mária sietve dunai hajókra rakatta kincseit, minden fontos, vagy annak látszó holmiját, udvartartását, és a délről pusztító felhőként érkező pogányok elől a vízen északra menekült. Visegrádban még felrakatták az állami kincstár értéktárgyait, majd folytatták útjukat. A kortárs Johannes Cuspinianustól tudjuk, aki Oratorio protreptica... (Bécs, 1526) című írásában egy egész szakaszt szentel ennek az eseménynek, hogy Esztergomnál a várkapitány rajtaütött a megterhelt flottán, és több hajót is kifosztott. A vontatott dereglyék közül azután több is elszabadult, majd elsüllyedt, és máig a víz alatt pihen.
A magyar búvárrégészet bekapcsolódott a nemzetközi kutatásba, ám inkább klubszerű, mint hivatalos keretek között. Találtak hajótemetőt a Drávában, illetve "legrosszabb" esetben a 17. századból származó, elsüllyedt dereglyét a Dunán. Nem kincskeresők ők, akik aranyérmék után búvárkodnak. Régész diplomával rendelkező szakemberek vezetik a munkát, akik a tudományos kutatást szeretnék szolgálni. Európában néhány helyen létezik hasonló, víz alatti kutatást végző csoport, Franciaországban a hosszú elnevezésű Département des recherches archéologiques subaquatiques et sous-marines (DRASSM) működik, amellyel a magyar víz alatti örökség kutatói jó kapcsolatokat építettek ki. Annak ellenére, hogy a francia, vagy más európai szervezetekhez képest töredék pénzből dolgoznak, felkészültségük és módszereik európai színvonalúak. Nagyszabású terveik között szerepel a víz alatti örökség feltérképezésére egy közös európai szervezet létrehozása, olyan központ felállítása, amely szinkronizálná a különböző országokban folyó munkát, így megoszthatnák egymással az összegyűjtött tapasztalatokat.
A búvárrégészek munkáját nehezíti az alacsony, a magyar folyókban általános, legfeljebb egy méteres látótávolság. Csónakból merülve kötéllel biztosítják a mélyben dolgozó régészt, aki a sodrásban haladva kutat az aljzaton, ha leletet talál, azt a helyén hagyja, amennyiben szükséges üledék elszívó rendszerrel tisztítja meg, majd geotextilre helyzett homokzsákkal rögzíti, vagy bójával jelöli meg. A víz alatt is lehet dokumentálni, műanyag lapra grafitceruzával, később pontos helyszínrajz készül a mederről, de használnak úgynevezett szonárt is, amely a víz alatt térképezi fel a meder alakját, illetve a tárgyakat. Nem csupán víz alatti leletmentésben merül ki a régészeti munka, de a korábbi, azóta üledékkel föltöltött folyómedreket is feltérképezik, a megváltozott viszonyokból következtetéseket vonnak le az éghajlat vagy a társadalmi változásokra vonatkozóan.
[ MNO ]
(átlag: 4.7) nehéz körülmények 
Szeged
