»» ««

Nagy találkozások Baja Californiában

Utazási élmények
2/2. oldal


Merülésvezetőnk véleménye különben is az volt, hogy a Cortez-tengerben az élővilág nagyrésze 0-15 méter között található. Palackos merüléseink nagy része sziklafalak mellett történt vagy üregekben, kisebb barlangokban, ilyenkor leginkább nagyméretű sügéreket, sziklahalakat, murénákat, pufferhalat, tüskésráját, gitárcápát, angyalráját láttunk az említésre méltóbbak közül. Merüléseink merülésvezetővel történtek minden esetben, nem úgy, mint Kaliforniában Catalina szigetén. A víz hőmérséklete általában 18-22 fok között volt, a látótávolság merülési helytől függően 15-25 méter, de ez merülésvezetőnk szerint július vége felé eléri a 40 métert is és tart egész nyáron. Az ún. hajók, amiből a bázisnak kettő volt, igazából 5-6 méteres fa csónakok viszont két 90 lóerős motorral hajónként és persze rádióval ellátva. A találkozó általában reggel nyolc előtt volt a bázison, de mire elindultunk általában már majdnem kilenc körül járt. Itt szedtük össze a felszerelést, raktuk be az ebédet és szálltunk be mi is a trailer vontatta csónakba, melyet a kikötőben naponta közösen bocsátottunk vízre. Érdemes saját felszerelést vinni, mert ezek bérlése nem túl olcsó, általában 10 dollár darabonként, de állapotuk kielégítő. Ráadásul a Delta Airlines fejenként kettő, egyenként 22,5 kg-os bőrőndöt elvisz térítésmentesen, függetlenül attól, hogy búvár vagy-e vagy sem. Tanulva a mi hibánkból, akinek dines reduktura van az az átalakítót se felejtse otthon, és minimum 5-ös, de inkább 7 mm-es ruha szükséges!

Loretoba eljutni az USA-n keresztül lehet, mi New York- Los Angeles- Loreto útvonalon mentünk Deltával, mindez 9+6+2 órát vett igénybe, igaz LA-ben aludtunk egy éjszakát, és így az összes repjegy illetékestül 245.000 forint körül volt fejenként. A szállás lehetett volna bázis szállás, 2 ágyas fürdőszobás szobákkal a főépületben ill. kicsit drágábban ugyanez nádtetős bungalowkban, de miután mi hárman mentünk két légterű szállásra volt szükségünk, így vettünk ki a bázis közeli Sukasa bungalows-ból egyet, amiben volt légkondi, nappali amerikai konyhával, hálószoba, fürdőszoba, terasz és mindez 10 éjre került hármunknak 725 dollárba. A felszíni táj újabb eposzt érdemelne: a lényeg, hogy magas tagolt sziklás hegyek alkotják a partot kaktuszokkal benőve, amelyek rendkívül jó kirándulási lehetőségeket nyújtanak kolostorokhoz, vízmosásokhoz, indián barlangfestményekhez, tereplovagláshoz.

A túra amerikai részében a kaliforniai Catalina Island (Channel Islands egyik szigete) körül búvárkodtunk moszaterdőben, amit én is úgy tudnék leginkább jellemezni, hogy olyan mintha az ember egy víz alatti dzsungelben merülne. Mexikó után balga módon azt hittük mi már mindent láttunk (na jó, pörölyt nem pedig állítólag ők is előfordulnak arrafelé!), de Kalifornia leírhatatlan élményekkel gazdagított minket. Az igazából nekünk sem jutott eszünkbe, hogy Los Angeles közvetlen közelében merüljünk (mondjuk idő sem lett volna rá nagyon), de Catalina legalább akkora élményt jelentett, mint Baja California. Az, hogy egyetlen merülés alkalmával négyszer bukkant fel leopárdcápa, kétszer jött szembe denevérrája, életünk legnagyobb sügérfajtája, aki majdnem elérte a három méteres hosszúságot és közvetlenül alattunk úszott el, a sok garibaldi, a csupaszkopoltyús csigák merőben más élményt és rengeteg újdonságot képviselt számunkra egy átlagos korallszirti merüléshez képest. Ja és ráadásul mindezt átlag 10 méteren. És akkor a fókákról még szót sem ejtettem... Az áramlásban indaszerűen himbálózó moszaterdő szerintem önmagában is megérné a merülést. Persze lehet, hogy nekünk piszok nagy mázlink volt? De hogy Baja Californiában is, meg itt is ennyire csak a sors lett volna kegyes... ennyire nem születtünk szerencsés csillagzat alatt!

Pink Dorottya
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Mexikó-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Vaageli Faru Thila

Maldives

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés