»» ««

Indul a videósok versenye!

Fotózás

Reméljük, alkotók és nézők egyaránt örülnek fognak az új vetélkedésnek.

divecenter.hu víz alatti videós versenyA versenyben meghatározott témakörben várjuk havonta a víz alatt készült versenyfilmeket.

A verseny lebonyolítása: a téma kiírása utáni 20 napig várjuk a versenyfilmeket, majd 10 nap áll rendelkezésre a szavazásra.

búvár videoA filmekre vonatkozó szabályok: áttekinthetőségi és összemérhetőségi okok miatt a filmeknek mind a minimum, mind a maximális hossza meghatározott. Tehát a filmnek 41-237 másodperc hosszúságúnak kell lennie. A film hosszába beleszámít az esetleges főcím és stáblista is, de ezek együttesen nem tölthetnek ki a filmből 15 százaléknál többet. A fentiek beillesztése nem kötelező, a filmmel együtt megküldendő a film címe, hossza, az alkotók nevei. A film legalább kétharmadának víz alatti felvételekből kell állnia. Az időtartamra, a felosztásra vonatkozó vitás kérdéseket a szervezők és a résztvevők közösen döntik el. Mivel filmek versenyeznek, ezért nem kikötés, hogy az operatőr, a vágó, a rendező egyazon személy kell, hogy legyen, de mivel amatőr versenyről van szó, szerencsésnek ítéljük meg, ha az alkotás beküldője maga is részt vett a víz alatti munkában is (akár mint segítő, modell), nem csak más által rögzített képeket vág össze.

A filmben felhasználható kísérőzene illetve narráció is, ezek jellegére nincs kikötés. A felhasznált kép- és hanganyagokért viszont a film beküldője vállal felelősséget. Javasoljuk, hogy éppen ezért jogtiszta (Creative Commons, stb.) zenéket válasszanak az alkotók. Az viszont elvárás, hogy a beküldött anyag valóban film legyen, tehát nem egy megfelelő hosszúságú, vágatlan, komponálatlan jelenet, ami bár belefér a kiírásba valamilyen szinten, de a készítő nem végzett semmiféle utómunkát.

A technikára vonatkozóan nincs kikötés, tehát a digitális fényképezőgépekkel készült filmek is részt vehetnek a versenyben, akkor, ha legalább 320*200-as felbontásúak, illetve a felvételek jó minőségűek, bemutatásra érdemesek. A beküldött film lehet MPEG, WMV, AVI, QUickTime formátumú. A filmeket a YouTube oldalán tesszük közzé technikai okokból, tehát az ott meghatározott technikai feltételek betartása értelemszerűen elvárás.

Az első forduló témája: Big Blue
Mivel a filmezés alapvetően más jellegű alkotómunka, mint a fotózás, ezért a fenti témához nem tartozik semmilyen leírás vagy elvárás. Az alkotó szabadon dönti el, hogy a fenti téma mit idéz fel benne, és hogyan valósítja azt meg. Az már a közönség szavazatán múlik, hogy melyik látásmódot értékelik a legtöbbre.

Beküldés határideje: 2007. szeptember 24., hétfő éjjel. A beküldés alatt azt értjük, hogy a megadott videomegosztóra (YouTube) feltöltött film linkjét küldje el számunkra az alkotó a kiírásban rögzített adatokkal, nicknevével, és mi a linkek alapján állítjuk majd össze a versenyhez kapcsolódó szavazóoldalt. Bármi, a feltöltéssel vagy egyéb ügyben adódó kérdés tekintetében a szerkesztőséghez lehet fordulni az info(kukac)divecenter.hu címen, vagy fel lehet vetni azt a fotós-videós fórumunkban.

Ha pedig netán lemaradt volna róla valaki, a fotós versenyre is várjuk a képeket a Sü... témában szeptember 14-ig!

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Sabina

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés