»» ««

Elsüllyedt tengeralattjárókat keresett a Titanic felfedezője

Egyéb

A szombati The Times előzetes beszámolója szerint ezt maga Bob Ballard professzor fedi fel a "Titanic: a végső titok" című dokumentumfilmben.

TitanicA National Geographic tévécsatorna által műsorra tűzött - részleteiben a vezető londoni napilap által ismertetett - összeállításban Ballard elmondja: 1982-ben kereste meg az amerikai haditengerészetet azzal a kéréssel, hogy finanszírozzák az 1912-ben, első útján elsüllyedt brit luxus óceánjáró felkutatását. Ehhez az általa akkoriban kifejlesztett merülő robotot kívánta felhasználni.

A katonák közölték vele, hogy a Titanic megkeresésére nem fognak "egy vagyont áldozni", viszont szeretnék tudni, hogy mi történt két elpusztult amerikai tengeralattjáróval, és főleg azok nukleáris erőforrásaival. A Thresher 1963-ban, a Scorpion 1968-ban járt szerencsétlenül - a két hajón összesen több mint kétszáz tengerész halt meg -, és az amerikaiak attól tartottak, hogy a kettő közül legalább az egyiket, a Scorpiont a Szovjetunió süllyesztette el.

Ballard feltárja, hogy 1984-ben két külön expedícióhoz kapott finanszírozást a tengeralattjárók fellelésére. A hajókat meg is találta - az egyiket az Egyesült Államok keleti partjai előtt, a másikat az Atlanti-óceán keleti vizeiben -, és csak ezután engedélyezték számára a Titanic keresését az új merülő szerkezettel; erre a kutatásra összesen tizenkét napja maradt.

A világhírű óceánkutató szerint nagy nyomás nehezedett rá, hogy a részletekről senkinek ne beszéljen, mert titkos küldetésről volt szó, de ezt annak idején "méltányos alkunak" tartotta a Titanic megkeresésére kapott esélyért. A tengeralattjárókról gyűjtött adatokat átadták a szakértőknek, akik soha nem közölték velük, hogy milyen következtetésre jutottak. "A mi feladatunk az adatok összegyűjtése volt ... csak most beszélhetek erről, mert az ügyet feloldották a titkosítás alól" - idézi a The Times a Titanic megtalálóját.

A Thresher fedélzetén a nukleáris reaktort hűtővízzel ellátó magas nyomású vezeték robbant szét, megfosztva a 300 méter mélységben lévő hajót energiaforrásától. A tengeralattjáró végül olyan mélyre süllyedt, hogy törzsét a nyomás összeroppantotta. A Scorpion végzetét Ballard vizuális megfigyelései szerint nagy valószínűséggel egy saját maga által kilőtt, de eltévedt torpedó okozhatta.

[ Múlt-kor ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gamul Soraya

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés