»» ««

Nagy Teknősverseny II.

Tudomány

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre került a Nagy Teknősverseny.

A két hetes versenyben idén is 11 veszélyeztetett kérgesteknős vesz részt. A csapat egyik része Indonéziából, a tojásrakó helyekről, másik része az Egyesült Államok nyugati partjaitól indult a közel 10 000 km-es útra.
Természetesen a teknősök nem "rajtra" indultak; már korábban ellátták őket GPS-sel és a versenyt késleltetve közvetítik. Jelenleg Saphira II. vezet, aki vasárnap vette át JK Turtling helyét.

A teknősöket idén is műholdas jeladóval szerelték fel, hogy nyomon követhessék útjukat. A versenyre kötött fogadásokból és az egyéb befolyó szponorációs díjakból természetesen a teknősök védelmét támogatják, ezúttal az indonéz tojásrakó helyek védelmére és szemléletformálásra fektetve a hangsúlyt.

A kérgesteknős (Dermochelys coricacea coricacea) a ma élő legnagyobb teknős; több, mint két méterre és egy tonnásra is megnőhet. Évente kb. 250 000 tengeri teknős esik áldozatul a halászhálóknak; az elmúlt évtizedben a kérgesteknősök száma 90%-al esett vissza. Minden ezer lerakott tojából mindössze egy tengeri teknős éri meg a felnőttkort.

Mivel a kérgesteknősök kizárólag medúzával táplálkoznak, a rájuk leselkedő egyik legnagyobb veszély a vízszennyezés; a műanyag zacskók ugyanis a vízben lebegve nagyon hasonlítanak a medúzákra, így az állatok megpróbálják elfogysztani őket, ami végzetes lehet számukra.

A globális felmelegedésnek köszönhető tengerszint-emelkedéssel természetesen a tojásrakó helyek is "költöznek"; egyre feljebb kerülnek a szárazföld irányába. Ezzel egészen addig nincs is probléma, amíg a partok be nem épülnek és gátak, mólók, házak nem kerülnek egyre közelebb a vízhez - az ilyen helyeken eltűnnek, azaz víz alá kerülnek a tojásrakó helyek.

A Nagy Teknősverseny honlapján többet is olvashatunk a teknősöket fenyegető veszélyekről és természetesen nyomon is követhetjük a GPS-szel felszerelt versenyzők útját. Rengeteg érdekességet megtudhatunk a faj sajátosságairól, valamint a védelmére létrejött programokról és akár akarjuk, akár nem, a Pekingi Olimpiáról is, aminek ugyan nem sok köze van a teknősökhöz, de valami rejtélyes okból gyakorlatilag minden oldalon kénytelenek vagyunk szembesülni vele. (A teknősök egyéni bemutatkozó oldalain például muszáj megtekintenünk egy sor sportlétesítményt, ahol majd az olimpia zajlik.)

A verseny honlapja

[ Zöld magazin ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tuna farm

Malta

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 30m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merülésnyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés