»» ««

Szigorodó bírságok

Adria

Vasárnap lépett életbe Horvátországban a közúti biztonságról szóló törvény módosítása, amellyel jelentősen nő a bírságok összege.

A részletes tájékoztatás szerint a magyarországinál sűrűbb és szigorúbb közúti ellenőrzésekkel kell számolni Horvátországban, főként az idegenforgalmi szezonban és hétvégenként.

Az ellenőrzés során mérik az autók sebességét, vizsgálják a követési távolság betartását, a zöldkártya érvényességét, a gépkocsi tartozékainak meglétét és az esetleges alkoholfogyasztást. A szabálysértés elkövetőjének útlevelét a rendőrség bevonja és a szabálysértési eljárás befejezéséig, illetve maximum 72 óráig visszatartja.

Lakott területen belül a megengedett, általában 50 kilométeres óránkénti sebesség be nem tartása esetén a pénzbírság összege ezertől 15 ezer kunáig (30 ezertől 510 ezer forintig) terjedhet, de az 50 kilométert meghaladó sebességtúllépés esetén 60 napos elzárással is büntethető az autóvezető.

Lakott területen kívül, a megengedettnél 20-30 kilométerrel nagyobb sebességtúllépés esetén 500 kunánál (20 ezer forintnál) kezdődik a büntetés, de 50 kilométert meghaladó túllépésnél 3 ezertől 7 ezer kunáig (100 ezertől 240 ezer forintig) terjed a bírság összege.

A tompított fényszórót téli időszámítás idején nappal is kötelező bekapcsolni, a mulasztásért 300 kuna (10 ezer forint) a büntetés. Motorkerékpároknak egész évben kötelező a nappali tompított fény bekapcsolása. A 16 év alatti kerékpárosoknak kötelező a bukósisak használata, ellenkező esetben szintén 300 kuna büntetést fizettetnek a rendőrök.

A gyalogosoknak sem árt az óvatosság, mert ha tilos jelzés ellenére, vagy nem az arra kijelölt helyen kelnek át, ugyancsak 300 kuna lehet a pénzbírság.

Horvátországban is minden gépkocsiban kell lennie legalább egy fényvisszaverő mellénynek. Vezetés közben tilos telefonálni, ha kézbe kell venni a készüléket.

A biztonsági öv használata az autóvezető és az utasok számára egyaránt kötelező, ha még sincs bekapcsolva, a szabálysértés 500 kuna (20 ezer forint) pénzbírsággal jár. Az első ülésen 12 éves kor alatti gyermek nem utazhat, 5 éves korig pedig kötelező a gyermekülés használata, ellenkező esetben szintén 500 kuna pénzbírságot szabnak ki a rendőrök.

A Külügyminisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy Horvátországban a közúti baleset részesei kötelesek a helyszínen maradni, a baleset helyszínét biztosítani és értesíteni a rendőrséget, ellenkező esetben 3 ezertől 7 ezer kunáig (100 ezertől 240 ezer forintig) terjedő pénzbírsággal sújtják őket. A baleset részeseinek ki kell tölteniük, és alá kell írniuk az európai baleseti bejelentőt, vagy bármilyen más módon ki kell cserélniük személyes adataikat és gépjárműveik adatait, mert ennek elmulasztása 2 ezer és 5 ezer kuna (70 ezer és 170 ezer forint) közötti pénzbírsággal jár.

A baleset helyszínén a feleket alkohol-, esetleg drogtesztnek vetik alá, és a legcsekélyebb érték esetén a helyszínelő rendőr orvosi vérvételre kötelezi az autóst. Ha ennek valaki ellenáll, a szabálysértésért járó büntetés 5 ezertől 15 ezer kunáig (170 ezertől 510 ezer forintig) terjed, vagy 60 napos elzárással járhat.

Kisebb koccanásos baleset esetén is ajánlott rendőrt hívni, mert tőle igazolást kell kérni a magyar jármű sérüléséről, ennek hiányában nem hagyható el az ország.

A zágrábi magyar nagykövetség konzuli osztályának weblapján (www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/CR/hu) a korábbi évek tapasztalatait összegezve olvashatók további tanácsok. Az összefoglalóban felhívják a magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy bármilyen rendőri intézkedés esetén, a nyelvi nehézségek áthidalása és az intézkedés megértése miatt célszerű telefonon értesíteni a magyar konzult még az intézkedés megkezdése előtt vagy annak ideje alatt.

Ha valakit a rendőrség helyszíni bírsággal sújt, a büntetést kizárólag kunában lehet a helyszínen kifizetni, csekkes befizetésre nincs lehetőség. Ha nincs elegendő pénz a járművezetőnél, a rendőrség kénytelen szabálysértési bíró elé utalni az ügyet. A szabálysértési bíróság hétvégén is tart tárgyalást, a külföldi állampolgároknak pedig tolmácsot rendelnek ki. Ezekben az esetekben a bíróság - például tolmács hiánya miatt - nem mindig tudja aznap lezárni az ügyeket, így azok több napig is elhúzódhatnak.

[ inforadio ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Horvátország-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 38. békabúvár 2008 jún 24. 13:55  
Igen, köszönöm a szürkeállomány megkopott részének pótlását:)
 37. Jules 2008 jún 24. 06:19  
A nyugdíjas főerdész?

http://www.imdb.com/name/nm0880305/

 36. békabúvár 2008 jún 23. 23:18  
Szerintem most egy darabig az osztó igazságosság alapján soroljuk a pozitív példákat a kiegyenlített véleményalkotás érdekében :) (ez olyan erdészes volt, de már nem jut eszembe a sorozatbeli neve)
 35. medve 2008 jún 23. 22:23  
sz'tem ez nem olyan kerdes, hogy ki mit gondol. a kontinentalis kresz alapja az, hogy tarts jobbra. minden mas ezutan jon. namostan ha valaki nem tartja be az alapszabalyt, az ne akarjon mast arra ravenni, hogy tartson be szarmazekos szabalyokat. szerintem... egyebkent tenyleg nagyon Lenkenenis volt:))
 34. medve 2008 jún 23. 22:10  
bocsesz, rosszul fejlesztettem, fejlesztettem... szoval rosszul emlekeztem a megfelelo terminus technikusra. szoval jabbra tartas. koszi Adamax. multkor uyg lattam egyebirant, hogy mar otthon is kiirjak a palyan, de ez nem eleg...
A további 33 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Local, Temple

Egypt, Red Sea

4/5 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.2) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés